Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Kiszely Gyula: Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (Kohászat)

ban megismételték a már ismert művekben közölteket. Az 1950-es években dr. Schleicher Aladár egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményeiben levéltári kutatásai alapján a vas- és fémkohászat történetéből addig még ismeretlen adatokkal gazdagította kohászattörténeti irodalmunkat. 1956-ban megalakult a Kohászattörténeti Bizottság és ettől kezdve szervezett formában megindult a kohászattörténeti munka. Legkiemelkedőbb munkája a bizottságnak a honfoglaláskorabeli kemencék feltárása és az erről írt első hiteles középkori kohászattörténeti munka; Heckenast Gusztáv — Nováki Gyula — Zoltay Endre — Vastag Gábor: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. (A honfoglalástól a XIV. század közepéig.) Ez a munka a magyarországi vaskohászat történetének első kötete. A magyarországi kohászattörténeti munkálatokról legutóbb 1966. október 18án a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudománytörténeti Bizottság vitaülésén számoltam be, mely beszámolót a MTA Építés és Közlekedéstudományi Közlemények 1968. évi 3 — 4. számának 571 — 572. oldalán teljes terjedelmében közölték. Ezen az ülésen ismertettem a kohászat történetével foglalkozó munkatársaim tízéves munkájának eredményeit és a jövő feladatait. A jövő feladataiban folytatni kívántuk kohászattörténeti kutatásaink kisebbnagyobb tanulmányokban való feldolgozását, publikálását, nagy kohászati üzemeink monográfiáinak megírását, a kohászattörténeti oktatás továbbfejlesztését, az Öntödei Múzeum felépítését, tudományos megalapozását, berendezését, továbbá a — kéziratban már meglevő — magyar kohászattörténet első négy évszázada összefoglaló anyagának megjelentetését. Ehhez a programúihoz három feltétel biztosítását kívántuk: a tudományos munkatársakat, az anyagi eszközöket és kiadási lehetőséget. Az akkori viszonyok mellett mind három feltétel biztosítottnak látszott, bár nem abban a mértékben, mint azt a kitűzött cél megkívánta. Munkatársaink a már tapasztalt lendülettel állottak továbbra is a kohászattörténet szolgálatába, munkásságukkal növelték kohászattörténeti irodalmunkat és múzeumainkat. A 15 évvel azelőtti közömbösség a kohászat történetével szemben első 10 évi munkánk eredménye alapján feloldódott, egyesületünk tagjai, de a nagy közösség is fokozottabban igényelték a történeti munkákat, ennek hatására nagyobb lehetőség nyílt a KOHÁSZAT, FÉMKOHÁSZAT és ÖNTÖDE c. lapokban való publikálásra. Ma már ott tartunk, hogy mindhárom lapunk évente számos történeti vonatkozású tanulmány közlését vállalja ipartörténészeinktől. Megállapíthatom, hogy a 15 évvel ezelőtt kialakított azon álláspontunk, hogy kisebb-nagyobb történeti tanulmányok közzétételével vezessük rá a műszaki értelmiséget a technika történetének fontosságára, sikerrel járt. Annyit már elértünk, hogy ma már nem csak a kohászati üzemek műszaki dolgozói, de a gyárak összdolgozói igénylik és olvassák vállalatuk és iparáguk történetét. Voltak a kohászat történetében elhanyagolt területek, — mint például az öntészettöjténet — mellyel sem a technikatörténészek, sem pedig az öntészek nem foglalkoztak. Az Öntödei Múzeum tudományos felépítése szükségszerűen írta elő a történeti bemutatáshoz a hitelt érdemlő levéltári adatok és a datálható tárgyi anyag feltárását. Két esztendei szívós munka után eljutottunk oda, hogy a magyarországi öntészet történetének ajapjait leraktuk, a tárgyi, hiteles anyagot összegyűjtöttük és hitelt érdemlően bizonyítani tudjuk, hogy a XV. században már volt vasöntészetünk, a XVI. századból már van tárgyi anyagunk, sőt a XV —XVI.