Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Susánszky László: Híradástechnikai Tudományos Egyesület

hetősen gyorsan export orientációt mutatott, termelésének jelentős részét nem a hazai fogyasztás részére termelte. Ez a tény gazdasági szükségesség volt és ezek a termékek a gyártmányokra vonatkozó paraméterek szempontjából a hazai felhasználók kívánságainak sok szempontból nem feleltek meg. A hazai hírközlés berendezés ellátottsága és a híradástechnikai ipar fejlődése tehát kettévált és ezért a továbbfejlődés is külön-külön vizsgálható annak ellenére, hogy az egymásrahatás és egymásrautaltság napjainkig is fennáll. Vizsgálódásaink szakaszai lehetnek: — A fejlődés kezdeti korszaka (1920-ig), mely időszak lehetőségeit minden esetben az Osztrák-Magyar Monarchia igényei határozták meg. — Az ezután következő korszakot már a hazai öntudat ébredése jellemezte, azonban az ipari elmaradottság önálló ipar kialakulásához még nem nyújtott elegendő lehetőséget és ezért az ipari termelés külföldi nagyvállalatok függvényeként indult. — A következő korszakot (1935-től) már a nagyobb önállóság jelemzi és a felsőfokú oktatásban is a kor igényeinek megfelelően szerepel a híradástechnika. Ez a folyamat ugrásszerűen éled újra 1945 után, amikor a lényeges politikai változás mellett a háborús pusztítások helyreállítása után önálló magyar híradástechnikai ipar megteremtését irányozhatták elő. Kezjjetben úgy látszott, hogy a kis anyagigényű, de annál munkaigényesebb híradástechnikai ipar az export termelés fokozásában elöljárhat. Ez éveken át sikeres is volt, azonban szerte a világon a háborús felkészülés potenciális eredményei gyorsan ültetődtek át a polgári termelésbe és így vált nyilvánvalóvá, hogy híradástechnikai iparunk nem tarthat lépést a tőkeerős, iparilag fejlett országok előretörésével. Amíg országunk ipara a háború után a jóvátétel és az újjáépítés nehézségeivel küzdött, ipari színvonalunk egyre jobban elmaradt a nemzetközi fejlődés színvonalától. Ugyanez vonatkozik sajnos a hazai hírközlő hálózat színvonalára is. így vált szükségszerűvé az, hogy az ipari export tevékenység mellett a hazai hírhálózatban is több külföldi gyártmány került beépítésre. Azt állítják néhányan, hogy híradástechnikai iparunk vezetői későn igazodtak az egyes fejlődési tendenciákhoz. Azt hiszem, hogy egy ilyen felismerés csak kis mértékben indokolhatja iparunk fejlődésének elmaradását, hiszen a technikai eszközök és a gyártási technológiák igen gyors fejlődését országunk sem műszakilag, sem gazdaságilag nem követhette. Világszerte integrálódik a kutatás eredményeinek gyorsabb kihasználására vonatkozó ipari erő és ehhez a színvonalhoz csak úgy lehet valamennyire is közel maradni, ha a nemzetközi kapcsolatokat is okosan, célszerűen, jól használjuk ki. Nem alkothatnánk magunknak tiszta képet országunk híradástechnikai iparáról, ha nem jegyeznénk meg azt, hogy — a legfejlettebb ipari eredményekkel lépést tartani csak reális lehetőségeink figyelembevételével tudunk, — egyes iparágak fejlődési trendjeit megállapítani hosszú évtizedekre csak igen gondos elemzések figyelembevételével lehet, — ipari technológiai elmaradásunkat az egész iparban következetesen csökkenteni kell, mert bármely iparág csak így lehet műszakilag és gazdaságüag termelékeny. Mindezekkel kapcsolatban sajnos azt állapíthatjuk meg, hogy e törekvések megvalósításában az anyagi lehetőségeket nem mindig gondos mérlegeléssel használtuk ki és igen sokszor szemet hunytunk az erkölcsi tőke, az ember, a szakember munkájának értékelésénél és a spontán gazdasági eredmények oltárán feláldoztuk