Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Lengyel Zoltán: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület - Bendefy László: Geodéziai és Kartográfiai Egyesület

BENDEFY LÁSZLÓ* GEODÉZIAI ÉS KARTOGRÁFIAI EGYESÜLET Korunk nagy felismerései közé tartozik annak megállapítása, hogy a tudomány és technika történetének kutatása s művelése nem önmagáért való időtöltés, hanem egyes esetekben a mai élet szempontjából nagyon is kamatoztatható tudományos tevékenység. Külföldön — keleten és nyugaton — már régóta rájöttek erre és nem egy államban és egyetemen intézményesen biztosítják az ez irányú kutatás oktatásának és művelésének lehetőségét. Mi — sajnos — ezt nem mondhatjuk el önmagunkról. Erre a tudományterületre is ráillik Mályusz Elemér igaz és szomorú megállapítása: „Egy-két magára hagyott ember küszködik ott, ahol valósággal iskoláknak kellene működniök; más vonatkozásokban viszont jelentéktelen problémák szálait Pénelopé módjára szövik és oldják az önálló gondolkozásra képtelen napszámosok." „A hiba nem az egyes emberekben rejlik, — folytatja — .. .mert legyen bár egészen középszerű ember az, aki egy tehetségessel működhet együtt, még mindig jobb, ha ő veszi át a mestere kezéből kiesett tollat, mintha az a földre hullana..." Milyen mesterien és őszintén fogalmazta meg három évtizeddel ezelőtt Mályusz professzor a magyar tudományos kutatás helyzetét, amely felszabadulásunk óta ugyan nagyon sokat fejlődött és részben rendeződtek is az e téren fennállott problémák pl. a történelem-, a néprajz-, a zene-, az irodalom- és művészettörténet stb. terén; de a műszaki tudományok és a technika történetének kutatása ma sem intézményes, oktatása a legtöbb tudományszakon mellőzött, vagy csak a kezdeti lépéseknél tart. * Az előadottak bizonysága, hogy egy társadalmi szervezet kezdeményezte a tudomány- és technikatörténettel foglalkozó szakemberek összefogását. Összegyűjtötte őket, de a munka: a kutatás, feldolgozás, utódnevelés és oktatás még a jövő feladata. Jelenlegi célom az, hogy a geodézia- ós a kartográfiatörténet területén felmutatható eddigi eredményekről adjak röviden számot. A feladatkör mai gazdája a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület. Nem hallgathatom el azonban, hogy a geodézia- és kartográfiatörténeti kutatás, illetőleg az ilyen célokat szem előtt tartó irodalmi munkásság, ha szűk keretek között is, mégis tisztes múltra tekinthet vissza. Márki Sándor professzor 1896-ban foglalta össze a magyar térképírás legrégibb és újabb emlékeire vonatkozó ismereteinket és a század elején foglalkozott közigazgatási ós mezőgazdasági térképeink fejlődésének ügyével is. Gánóczi Sándor, a Kataszteri Közlönynek évtizedeken át volt kiváló szerkesztője, rövidebb, de mindig értékes tanulmányok egész sorát hagyta reánk a magyar földmérés történetéről. Matheóczy-Fleischer Kálmán igen jó és kimerítő összefoglalást készített a Magyar Állami Földmérés történetéről. Hasonló tanulmányok a Honvéd Térképészeti Intézet megalakulásáról és fejlődéséről több szerzőtől is megjelentek nyomtatásban. Ebben a vonatkozásban a sajnálatosan megszűnt „Térképészeti Közlöny" e. folyóiratnak igen nagy érdemei vannak. Irmédi-Molnár Lászlónak, Borbély Andornak, Tárczy-Hornoch Antalnak, Faller Jenőnek, és Fodor Ferencnek ott, illetve a Közlöny különszámaiban megjelent tanulmányaik nemcsak időt állóak hanem •Budapest, V. Károlyi Mihály u. 10.