Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

BESZÁMOLÓK A MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE TAGEGYESÜLETEIBEN FOLYÓ TUDOMÁNY- ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI MUNKÁKRÓL (elhangzottak az 1972. május 23–24-én tartott MTESZ Konferencián) - Lengyel Zoltán: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület - Bendefy László: Geodéziai és Kartográfiai Egyesület

bizonyos vonatkozásokban a magyar kartográfiatörténeti kutatásoknak egyenest fundamentumai. Ki kell emelnem ezek közül nevezetteknek Mikoviny Sámuelre vonatkozó tanulmányait. A tudós szerzőknek nemcsak az az érdemük, hogy fáradhatatlan kutatómunkával a 18—19. század legnagyobb magyar geometráját kiemelték a közel két évszázados feledés homályából, hanem hogy Mikoviny életművén, sokoldalú alkotásain keresztül bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy milyen igen magas szintet ért el a magyar matematikai, geodéziai, hidrológiai és bányaművelési tudomány és gyakorlat a 18. század első felében. Külön is hangsúlyozni szeretném a Térképészeti Közlöny jelentőségét. Ebben jelent meg Okolicsányiné, Harmos Eleonóra érdemes tanulmánya Lázár deák térképéről; az első részletesebb értékelés középkori térképészetünk világhíres alkotásáról. E tanulmányhoz a szerkesztőség (közöttük Irmédi-Molnár László) megjegyzést fűz, s ebben (1931-ben) elsőként figyelmeztet arra, hogy Lázár térképe ENY-i tájékozása, és azt E-nak elforgatva kiválóan hű országábrázoláshoz jutunk. Ugyancsak a Térképészeti Közlöny közölte Borbély Andor és Nagy Júlia közös, kimerítő elemzését a II. József korabeli katonai felvételről. E közlöny három különszámában jelent meg Fodor Ferenc „Magyar térképírás" c. opus magnuma, amely imitt-amott található tévedései ellenére is igen sokáig alapja marad a magyar kartográfiatörténeti kutatásoknak. Végső soron megállapítható: igen sajnálatos, hogy a magyar kartográfiatörténetnek ez a patinás fóruma megszűnt, mert ezzel az e tárgykörbe tartozó tanulmányok biztos publikációs lehetősége kérdésessé vált hazánkban és részben külföldi folyóiratok hasábjaira kényszerült. Példaként Ambrus-Fallenbüchl Zoltán magyar glóbustörténeti tanulmányait említhetem. Ami a polgári vonalat illeti, Oltay Károly professzor és Szilágyi Béla, az Állami Földmérés nagynevű néhai vezetője — néhány biográfiai és hivataltörténeti munkája mellett — egy-egy kiváló, terjedelmes művet hagyott reánk a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadásában. Oltay a szintező műszerek és módszerek fejlődéstörténetét írta meg, Szilágyi pedig a községi- és birtoktérképek fejlődésével foglalkozott. Ebben az időszakban készült Bendefynek a herefordi térkép magyarországi vonatkozásairól szóló tanulmánya is. Egy további kutatási vonal az I. világháború után a szegedi egyetem körül alakult ki. Ismeretes, hogy ennek az egyetemnek az időbeni leglelkesebb pártfogója Klebelsberg Kunó kultuszminiszter volt. Ő tette lehetővé, hogy Szegedről néhány kiváló kutató éveket tölthessen a bécsi Collegium Hungaricumban. Közöttük volt Eperjessy Kálmán, aki a bécsi Kriegsarchiv csodálatosan gazdag anyagának magyar vonatkozású térképeiről katalógust szerkesztett. Ez a kitűnő munka 1929-ben Szegeden két kötetben meg is jelent. Teleki Pál viszont Qlaser Lajos karlsruhei tanulmányútját készítette elő. Glaser egy negyedévet töltött az ottani hercegi (ma már állami) levéltárban, s ott készítette el — ma is példamutató módon — a magyar vonatkozású térképek katalógusát. Műve a Közlöny különszámaként jelent meg. A két háború közötti időszakban történt meg a legnagyobb magyar térképtárak : az Országos Széchenyi Könyvtár és a Hadtörténeti Levéltár térképtárainak rendezése. Az előbbinél Nagy Júlia, az utóbbinál id. Gerő László érdemeit kell e helyütt is megemlítenünk. Az Országos Levéltár térképeinek rendezését ezekben az években Glaser Lajos kezdte meg. Nagy vonásokban ennyi történt a milléniumtól a II. világháború végéig eltelt időszakban a geodéziai és kartográfiai tudomány- és technikatörténeti kutatás vonalán. 1945 után azonban a helyzet lényegesen megváltozott. A Magyar Tudo-