Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Détshy Mihály: A sárospataki ágyúöntőház története

1. ábra. Az ágyúöntőház (A) helye a sárospataki külső várban Römiseh Ferenc kamarai építész 1785. évi várostérképének részletébe utólag berajzolva. hogy lassan munkálózik, mindazonáltal ugyan szépek lesznek az lövőszerszá­mok"( A 97 ), majd később: „Jó mester ugyan, de lassú az mívelésben, s néha a bor is teszen kárt." „Az ágyúöntővel eleget háborgók, az gonosz emberrel, két hétre fogadja, hogy önteni fog", írja 1646. júl. 29-én (A 123 \ de aug. 5-én újból panaszolja, hogy a mester nem tartja be szavát: „Micsoda orcával bír, én meg sem merem írni Nagyságodnak, meg kellene emlékezni szaváról, de keveset tud szógyenleni"( A 12S ). Hasonlóan méltatlankodik szept. 1-i levelében, amikor Lüders kevesebb réz olvasz­tására vállalkozik, mint amennyit ígért: „Pirongatom érte, miért nem mond igazat, akkor én velem azt íratta Nagyságodnak, s most mást beszél, de úgy veszem eszem­ben, nem is tudja ő szégyenleni affélét"( A 130 \ Szigorúbb felügyeletet is javasol: „Porkoláb ugyan mindennap reá vigyázna, hogy mívelnónek, mert sokszor nem kezdettek mívelni"< A 149 ). A fejedelem kezdetben jónak látná, ha a mestert az adminisztratív teendők alól (anyagok felvételezése, utánajárás, stb.) mentesíte­nék( A 101 ). Antonit is nemcsak azért küldi ki mellé, hogy együtt gyorsabban készít­sék el az ágyúkat, hanem hogy serényebb munkája is ösztönözze Lüderst< A 11S ). Debreczeni eUenszenvét az is növelte, hogy a mester állandóan előlegekórt zak­latta( A 86 ), ahogy ezt Lyders ismételt kérvényeiből és Debreczeni ingerült válaszai­ból is látjuM A 119 ' 145 > 149,15 °). Lüders folyton ínségére panaszkodik: „Annak felette Uram, szükségem is sokak vannak, mind magamra, mind legényimre nézve, az gazdámnak is sokkal vagyok adós", majd ismét: „ha Kegyelmed énnekem pénzt nem adat, én egyedül nem dolgozhatom, mert az legényim elmennek, ha nem fizet­hetek, valami hitvány ruhát is csenáltattam, melynek az árával most is adós vagyok"( A 145 >. Panaszaiban azt is megemlíti, hogy elszámolásait sem tudja fejben

Next

/
Thumbnails
Contents