Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

keletkezett trochosz vagy (arab nevén) szakije az i. e. II. században már ismeretes

22 és mindmáig használatos Egyiptomban. Igényesebb ácsmunkával készült a tympanon, amely két körlap közé foglalt rekeszekkel meríti a vizet s abban az időben, az i. e. I. században tűnik fel, mikor már vízhajtotta kerék is volt.

23 A rekeszes kerék kerületére szerelt lapátok vízikerékké alakították a tympanont, amely ettől kezdve nevet cserél, görögül antletikon vagy kykleuterion néven fordul elő (először i. u. 113-ban Egyiptomban); általánosan ismert és használt arab szóval noriának nevezik Egyiptomban és a Közel-Keleten.

24 A kerék — saduf — csiga kombinációból kiinduló merítőlánc — trochosz — tympanon — noria fejlődés, ami a vízmerítési eljárásokat illeti, teljesen zárt ós folyamatos. Lényegileg a lánc és a kerék egybeolvadásáról, ezzel a edényeknek a kerékre történt rögzítéséről, majd — rekeszek formájában — a kerékbe való beépüléséről van szó. A vízmerítés munkakörén kívül használt eszköz kombinációja csak a kerék meghajtásában mutatkozik, ezt viszont a kerék nagyságának növekedéséből következő meghajtási nehézségek kényszerítették ki. A csigán gördülő merítőlánc lényegileg a saduf merev karjainak végtelen lánccal való felcserélése, az emberi húzómozdulat viszont azonos marad. A kerékre szerelt láncot azonban nem húzzák, hanem a kereket forgatják. Viszonylag kisméretű kereket lehetett volna forgattyúval kezelni, ilyen megoldásról azonban — mint feljebb említettük — az ókorból nincs biztos tudomásunk. Ehelyett valószínűleg a kerék kerületébe illesztett csapokkal, a csörlő elve szerinti szakaszos mozgással működtették a kereket. A kézmunkának lábmunkával való felcserélését a vízemelő csavar feltalálása tette szükségessé. Eltekintve a kónikus csavarnak a csavaros fúróval való — már említett — jelentkezésétől, a hengeres csavar a csörlővel kombinálva közlőműként vált a csavaros prés fontos alkatrészévé, azzal a hivatással, hogy a csörlőmozgással nyert erőkifejtést tartósítsa. Ilyen préseket Héron és Plinius írnak le, a szakirodalom az i. e. II. századra teszi keletkezésüket, mindenesetre tehát Archimedész vízemelő csavarja utáni időre. A vízemelő csavart az ókorban nem forgattyúval — mint nemrég még feltételezték — hanem taposással forgatták. A lábmunka megkönnyítésére a hengert kívül bütykökkel látták el, amelyekbe a láb megkapaszkodhatott. Bár ilyen szerkezetek ábrázolásai csak a római korból maradtak fenn,

25 a taposókeréknek ez az ősfbrmája nyilván egyidős magával a vízemelő csavarral, amely másként nem működhetett. Irodalmi és régészeti emlékek híján nem követhető nyomon a fejlődés, mely — egyébként logikusan — a vízemelő csavar hengerpalástjára alkalmazott bütyköktől azokig a hatalmas taposókerekekig vezetett, amelyek ketrecként fogadják be a két körlapot összefogó lábdeszkákat taposó embereket. Csigával és csigasorral kombinálva ilyen taposókerekek működtették a római emelődarukat építkezéseknél. Vízemelő kerekek tengelyére szerelve, használatuk Vitruvius idején már általános volt, de az i. e. II. században említett trochosz is nyilván már így működött. A taposókerék a technikai „tárgyiasítás" történetében különleges helyet foglal el. Meghajtása emberi erővel történik, de minden addigi munkaeszköztől eltérően a kéz munkáját kikapcsolja (az csak kapaszkodásra, támaszkodásra szolgál) és csak a lábat veszi igénybe. A kerék taposása, tiprása rendkívül megerőltető volt, ezért rabszolgákkal, főleg azonban fegyencekkel végeztették.

26 Az emberiség történetében a gályarabsággal együtt a kényszermunka jelképeként maradt fenn emléke. Mivel a munkaerő gyors kimerülését, sőt korai pusztulását okozta, nyilván még rabszolgát is csak könnyebb szerkezetek hajtására vagy olyan esetekben alkalmaztak, mikor állati izomerő igénybevétele technikailag kivihetetlen volt (pl. daru).