Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖZLEMÉNYEK - Horváth Tibor: Jedlik Ányos villamfeszítői mai szemmel

a készülékek működésére vonatkozó részében fejtette ki legtömörebben és legteljesebben, de itt az átkapcsolás előtti illetve utáni állapot meghatározása a már idézett részek nélkül nem lenne világosan egyértelmű. A sokszorozási elvnek ez a megfogalmazása a következő: „Megtöltés után a T forgattyúnak visszafordításával a palackok egyneműen megvillanyozott felületeinek egymás közti közlekedése megszűnvén, a különneműen villanyozott felületek érintkezése pedig beállván a palackokban létező viUany sűrűsége [feszültsége] a láncolat két szélső végén, föltéve, hogy a palackok száma nem nagy, csaknem annyiszor magasb fokra hág, a mennyi palackból képeztetik a láncolat,..." Ez az idézet az előzőkkel kiegészítve világosan bizonyítja, hogy Jedlik 1863-ban pontosan úgy határozta meg a feszültség sokszorozásának elvét, ahogy azt ma értjük és alkalmazzuk. Az utóbbi idézetben Jedliknek a palackok számára vonatkozó kikötése, valamint a „csaknem annyiszor" szavak utalnak arra, hogy tudott a sokszorozásnak az ideálisnál kisebb hatásfokáról. Ezt a témát a „leydeni palackok láncolatának elmélete" cím alatt részletesen elemezte, de a kondenzátorokban levő töltések lekötésére vonatkozóan egy akkoriban elterjedt — mai felfogásunk szerint azonban téves — elmélet alapján állt, ezért ezt nem érdemes részletezni. A fizikai folyamat téves értelmezése alapján álló számításai viszont ennek ellenére helyesek, mert a mennyiségi összefüggéseket kísérletekből állapították meg, és ehhez alkották a később tévesnek bizonyult magyarázatot. Annyit mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy Jedlik számításai szerint egy 12 elemből álló sokszorozó 10,7698-szoros értékre növeli a feszültséget, tehát 89,8 % a hatásfoka, ami jól egyezik a hasonló számú elemből felépített korszerű lökésgerjesztőknek már említett 90% körüli hatásfokával. A feszültségsokszorozás elvén Jedlik két készüléket épített, amelyek mindegyike négy leydeni palackból állt. Az egyikben egy nürnbergi ollóhoz hasonló szerkezet (1. ábra) magukat a palackokat mozgatta el és ezzel hozta létre a kezdeti párhuzamos kapcsolásból a végleges sorosan kapcsolt láncot. A másikban (2. ábra) karos kapcsolók végezték az átkapcsolást, maguk a palackok viszont álltak. Az utóbbiból két azonos egységet készített és ezeket ellenkező polaritásban feltöltve lényegében egy nyolcszorozó készüléket kapott. Ezzel az eszközzel kb. 2 láb, azaz 632 mm hosszú szikrákat hozott létre, ami a maga idejében csak van Marum már említett gépével volt elérhető, ehhez a géphez azonban két 1,65 m átmérőjű üvegkorongra volt szükség, ami akkor még nehezen volt előállítható. A készülékekkel elért feszültség nagysága, ami a szikraköz alapján 300 — 400 kV közötti értékre becsülhető, felbátorította Jedliket arra, hogy felfedezését a külfölddel is megismertesse. Tanulmányát ezért elküldte Poggendorffnak a Berlinben megjelent Annalen der Physik u. Chemie című tudományos folyóirat szerkesztőjének. A küldeményre Poggendorff, aki maga is elismert fizikus volt, 1864. január 22-én kelt levelében válaszolt. A levél szerint azzal küldte vissza a kéziratot, hogy az legalábbis mostani alakjában nem alkalmas az Annalenben való felvételre. Az elutasítást a következőkkel indokolta: „Sie stellen den von Ihnen behandelten Gegenstand als einen völlig neuen dar, während sich doch schon eine ganze Reihe von Physikern mit demselben beschäftigten: Biot, Franklin, Dove, Knochenhauer, Riess (Annal. Bd. 80. S. 349.), die alle dasselbe und selbst mehr beobachteten als Sie, wenngleich Keiner von ihnen gerade Funken von 24 Zoll Länge darstellte. Das einzige Neue in Ihrer Abhandlung ist die Ladungsweise der Batterie, die obwohl im Prinzipio identisch mit meiner .galvanischen Wippe (Ann. Bd. 61. S. 586.), doch wenigstens noch nicht auf die Franklin'sche Batterie angewandt ist."

5