Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖZLEMÉNYEK - Horváth Tibor: Jedlik Ányos villamfeszítői mai szemmel

3. ábra. A csöves villamszedők szerkezete (1867). A kifogásokra maga Jedlik is elkészítette válaszlevelét, amelyben minden állítást megcáfolt, de nem lehet biztosan megállapítani, hogy a választ elküldte-e. Poggendorff leveléből úgy érezte, hogy a szerkesztő el sem olvasta az értekezést, csak a kivonatát, amit az is valószínűvé tesz, hogy Jedlik eredeti küldeményének postázása (1863. dec. 24 — 27 között) és a válaszlevél kelte (1864. jan. 22.) között egy hónap sem telt el. Poggendorff kifogásai egyébként mai szemmel sem állják meg helyüket. Az általa felsorolt fizikusok a sorbakapcsolt kondenzátorláncot olyan feltételekkel vizsgálták, hogy a feszültség a lánc két végére volt kapcsolva. Felismerték, hogy az egyes elemekre eső feszültség a kondenzátorok számával arányosan kisebb, mint a teljes láncra kapcsolt feszültség, de nem jutottak el addig, hogy ezt a törvényt fel lehetne használni a feszültség növelésére is. A Poggendorff által említett „galvanische Wippe" olyan átkapcsoló szerkezet volt, amivel szerkesztője galvánelemeket kapcsolt át párhuzamos kapcsolásból soros láncba. Ez működési elvét tekintve valóban azonos Jedlik átkapcsolójával, de éppen maga Poggendorff állítja, hogy soros kondenzátorláncra („Franklin'sche Batterie") még nem alkalmazták. Poggendorff gúnyosan szól arról, hogy az általa felsorolt fizikusok már mindazt, sőt többet felfedeztek a kondenzátorok láncolatáról, mint Jedlik, de egyiküknek sem sikerült 24 hüvelyk hosszú szikrát előállítania. Ez a gúnyos hang azt jelzi, hogy vagy nem olvasta, vagy nem értette meg Jedlik gondolatának lényegét, a kísérleti eredményt pedig egyszerűen kétségbe vonta. Az elutasítás eredménye mindenesetre az lett, hogy Jedlik lemondott a külföldi publikálásról. A feszültségsokszorozás elvét Jedlik után először Holtz ismertette 1875-ben, az elv gyakorlati alkalmazása azonban nem sikerült, ezért maga Holtz is kételkedett abban, hogy a jövőben jelentősége lehet.

6 Az elvet és gyakorlati megvalósítását a tudománytörténet általában É. Mach prágai fizikusnak tulajdonítja, aki 1876-ban ismertette készülékét az Anzeiger der Wiener Akademie XV. kötetében.