Technikatörténeti szemle 5. (1970)
TANULMÁNYOK - Détshy Mihály: A sárospataki ágyúöntőház története
szegény megholt mester öntéséről, ex inclusis kegyelmesen Nagyságod megérti "< A 45) . Végül mégis kénytelenek gerendákból házilag mázsát készíttetni, amely a nagysúlyú öntvényt elbírta (A 45) . A későbbiekben az okoz nehézséget, hogy sem a tüzérszertáros, „ceibort", azaz „Zeugwart", sem a pattantyúsok, de az öntő, a Lengyelországban tanult Lüders sem ismerte a bécsi mázsáfA 100) . A mázsálás után már csak az ágyúk felszerelése volt hátra, amit nem az ágyúöntő, hanem ácsok, kovácsok és kerékgyártók végeztek. Agyat, lafettát készítettek az ágyúknak, erre vaspántokkal leerősítették az ágyúcsöveket, majd a lafettát kerekekre helyezték 0 ^ 31 > 34 > 35) . Az ágyúk ágyát szilfából készítették az ácsok <A 90) , amit általában a Patakhoz közeli Told-erdőn vágtak. 1643. okt. 1-ón Holste öntései után írja Debreczeni: „mivel ágyoknak való szilfából kifogytam volt, az télen hordottak volt fát az Tóidról, azokat tavasszal faragtattam meg, és az nyáron eddig száradtanak, immár most csináltatom, ma vagy holnap fel is tétetek kettőt benne az ágyában, azután az többit" (A 69 > 75) . 1646 elején Rákóczi utasítja a prefektust, hogy az ágyakhoz hordasson fát, „ha lehet az álgyok szilfából legyen", amire ez ismételten közh, hogy már hordatott< A 88 . 9093- 94- 95 >. Az ágyúk nagy súlya miatt az ágyakat és kerekeket erősen megvasalták. 1634. jan. 25-én jelenti pl. Debreczeni: „az két tíz-tíz fontosoknak kerekeik immár vasazva vannak, az ágyokat ma kezdették vasazni, elkészölvén mingyárást ágyokra vettetem megmázsáltatván" (A 38) . Ehhez jelentékeny mennyiségű vasat használtak fel. A Gyulafehérvárt 1645 —46-ban öntött ágyúk elszámolásából tudjuk, hogy egy-egy 24 fontos kaliberű, 44 mázsa súlyú ágyú ágyának, kerekeinek és tengelyének megvasalására 20—22 mázsa vasat használtak 28 . A szükséges nagymennyiségű vasat Debreczeni csak komoly nehézségek árán tudta a felvidéki, csetneki, mecenzéfi és kassai hámorokról megszerezni (A 72 > U2) , néha pedig Erdélyből, a belényesi kohótól kapott vasat (A l39) . „Csak volna vasunk, de ahhoz nehezen térek. Egy jó hámor kellene Patakon" — írja 1646. febr. 10-én (A 93) . A fejedelem azonban elveti javaslatát, amire márc. 1-én így válaszol: „Vashámor, tudtam kegyelmes Uram, itt nem lehet, de hogy ennyi sok vas kel el, azért írtam volt, hogy egy vashámor kellene, nem győzöm vassal az sok lövőszerszámokat és szekereket " (A 95) . Az ágyazatra és kerekekre szerelt ágyúk vontatásához és emeléséhez még láncok és kötelek kellettek. „Az ágyúkerekek, tengelyek rudastól felette szükségesek volnának ennyi lövőszerszámhoz, mert egyetlen egy is nincsen olyan, ha mit hová akarnának vinni, egyet is nem vihetnének el benne, öreg kötelek, minémőket egynéhányat tavaly csináltak és hoztak ki, nem ártana csináltatni." — írja Debreczeni 1634. febr. 4-én (A 37) , majd febr. 22-ón megírja a kötelek és láncok méretét: „Lövőszerszámokhoz 12 lánc még kellene, hosszasága két-két ölnyi, temérdeksége a szemeinek, mint az kisujja embernek, kötél is kellene 12, az hossza hat-hat öl, temérdeksége, mint embernek az bokánál az karja, de az új keresztények ha eszekben vehetik, hogy álgyúkhoz lesznek, soha meg nem csinálják, csak azt kell nekik mondani, hogy pincékhez és vízimólnokhoz lesznek" (A 38) . A köteleket tehát újkeresztény kötélverők sodorták valószínűleg az alvinci telepesek közül. Jellemző, hogy ezek vallási elveik miatt az ágyútartozékok készítésére éppúgy nem vállalkoztak, mint — ahogy idéztük (A 8) , — a lőporház építésére. 1645. okt. 8-án is kér köteleket a prefektus, mégpedig öreg lövőszerszámokhoz 12 darab 40, 60 és 70 öleseket. Javasolja, hogy sodrás előtt a kendert faggyúval kenjék meg, mert akkor vizes időben is tartósak maradnak a kötelek (A 76> 93) . Az ágyúk felszerelését a leltárak tanúsága szerint még két-két rézkalán egészítette ki, amivel a lőport a csövön át az elöltöltő ágyúk hátsó végében kialakított
