Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Mészáros Vince: Martin Lajos életműve

Még 1856-ban, az osztrák hadsereg műszaki vezérkara megbízta a léggömb kormányozhatóvá tételének és hadászati alkalmazási lehetőségének tanulmányozásával. Martin azonban nem bízott abban, hogy a léggömb kormányozhatósága az adott eszközökkel megoldható. Úgy vélte, hogy nagy tömege mindig a széljárás martalékává fogja tenni. Ezt matematikailag is kimutatta, és kitért a feladat elől. A repülés problémája azonban megragadta és végigkísérte egész életét? Abból az alapgondolatból indult ki, hogy az emberi repülés megoldását nem a léggömbökkel, hanem a madár repülését utánzó mechanikai készülék szerkesztésével kell megoldani. Úgy vélte, hogy a madarakban maga a természet mutat példát a levegőnél nehezebb test repülésének lehetőségére. Ezért a madarak repülésének tanulmányozására összpontosította a figyelmét. Eleinte a madárszárny sikló mozgásában látta a megoldást majd a csapkodó mozgás mechanikus megvalósítására törekedett. Első repülő gépét „légsikló" majd egyszerűen „sikló" néven, 1870-ben kezdte tervezni. Első kísérleti ornithopterét 1871—75 között építette, majd 1889—91 között egy másik gépet szerkesztett. Ennek, — a „Sólyom"-nak a mechanikáját 1891-ben szabadalmaztatta is. (24607/VI-1891 számú „lebegő szárny" névvel megjelölt szabadalmát a szabadalmi lajstrom XXVI. kötetének 2396. lapján jegyezték be.)

9 Elképzelése szerint a gép törzséhez csuklósan illeszkedő szárnyak föl s alá mozgatása a gépet fölemeli, majd kellő magasságba érve, a szárnyaknak megfelelő szögben való tartásával lehetségessé válik a tovasiklás. Ebből az alapgondolatból indult ki a repülésnek csaknem mindegyik úttörő kísérletezője. Erre utal — Martin akadémiai székfoglalója után jó negyed századdal — Ottó Lilienthalnak, a világhírű repülő kísérletezőnek fivérével közösen írott könyve is a madarak repüléséről. A madár testének alakját és szárnyait utánzó sikló repülőgépet Percy Sinclair Pilcher angol hajómérnök is „feltalálta" 1895-ben, — két évtizeddel Martin első kísérletei után.

10 Repülőgépnek szárnymozgatással való felemelkedése ós sikló repülése elvben valóban lehetséges. Az ornithopter nem fantazmagória és létrehozása napjainkban is komolyan foglalkoztatja a szakköröket.

11 Martinnak korai kísérletei, majd az őt követő későbbi próbálkozások mégsem sikerülhettek, minthogy alkalmas erőgép még nem állott rendelkezésükre. Ezért az úttörőknek sikló repüléssel csak úgy lehetett próbálkozniok, hogy a kísérletező valamilyen magaslatról „elugorva" lebegett néhány percig. Azt a körülményt, hogy a nagy, 20—30 m

2-es szárnyfelületek mozgatása emberi izomerővel alig lehetséges, Martin hamar felismerte. Olyan megoldást keresett, amelynél emberi izomerő is elégséges lehet a szerkezet működtetéséhez. „Még 1891-ben tettem egy fel és alá oszcilláló szárnykészülékkel kísérletet, — írja — az első 64 cm-nyi sugarú szárny huszonnégy másodpercenkénti csapásoknál letört, az oszciUáló tömeg nem volt képes a fejlődő tehetetlenségi nyomatékokat kitartani, erősebb szerkezetnél a tehetetlenségi nyomaték megint annyira megnövekedett, hogy kénytelen voltam az oszcilláló szárny eszméjét a tehetetlenség okozta munkaveszteségek miatt elejteni. A kísérlet oszcilláló szárnyakkal nem sikerülvén, átláttam, hogy a szárnycsapásonként megújuló veszteségek kikerülésére okvetlen szükséges, hogy az oszcilláló mozgást folytonos körforgással pótoljam."

12 így jutott a „lebegő kerék" gondolatához. Ennek lényege egy közös tengelyen körkörösen elhelyezett, kerékformát mutató, sok kis sebesen mozgó lemez felület. A légcsavarszerű szerkezet „szárny-lemezei" körforgásuk folyamán lefelé haladtukban, — madárszárny módjára — teljes szélességükkel csapnak a levegőre;