Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

távoli országokba, a kistermelő függésbe került tőlük. Az amúgy sem termelékeny szántóművelés a gyarmatok hátországaiból és Egyiptomból behozott gabona olcsósága miatt a paraszti önellátásra szorítkozott. A városi kézművest nem a paraszt látta el élelmiszerrel s így a paraszti és kézműves kisüzem közt korábban ígéretesnek induló csere elsorvadt. A kézművesség is bekapcsolódott az exportba: a görög olajat és bort a művészi tökélyre emelkedő, nagyüzemileg előállított vázákban szállították s egyéb kézműves termékek is ezt az utat követték. Az olajat és bort termelő nagybirtok, azt exportáló városi manufaktúra és a kereskedelmi vállalkozás érdekei, néha üzemei is összeolvadtak, s a közös érdek és üzem olcsó munkaerőt keresett, amelyet részben az elszegényedő parasztság bérmunkájában, főként azonban a rabszolgák kényszermunkájában talált meg. Ismeretes, hogy az ókorban a kizsákmányolásnak ez a két formája gyakran összekapcsolódott: gyakori az urának végzett munka mellett másnak bérért dolgozó rabszolga. A lényeg nem is a jogi állapotban van, amelyet a nem ritka felszabadítás meg is változtathatott, hanem a saját termelőeszközök hiányában. A kézművesség esetében ez nem új jelenség; a babiloni és egyiptomi templomi és királyi műhelyek kézműveseinek sorsa rövid közjáték után a görög kézműveseket is elérte, azzal a lényeges különbséggel, hogy állami manufaktúrák helyett magánosok üzemeiben dolgoztak. Új azonban a paraszti kisüzem mellett felnövő, azt háttérbeszorító, bérmunkást vagy rabszolgát alkalmazó mezőgazdasági magán nagyüzem, amely az öntözéses civilizációkban csak periférikusán fordult elő, mivel ezekben az önálló parasztgazdaságok közmunkáját az uralkodó osztály kollektív formákban zsákmányolta ki. A kizsákmányolás legősibb formája, a közmunka magában foglalta mind a rabszolgaság, mind a feudalizmus fejlődési tendenciáit.

7 A feudalizmus azonban csak viszonylag termelékeny mezőgazdaságon alapulhat, mert saját munkaeszközökkel dolgozó, önellátó parasztgazdaságok csak jelentős termékfölösleggel tudnak magán földesurat eltartani. Erre a görög paraszt kezdetleges agrártechnikája elégtelen volt. A homéroszi görög előkelők maguk is végeztek kétkezi munkát s mikor utódaik erre már nem voltak hajlandók, nem térhettek át a nehezebben kényszeríthető, kevesebbtől megfosztható jobbágyok tartására (amit gazdasági okok mellett politikaiak és ideológiaiak is akadályoztak), hanem csak a végsőkig kizsákmányolható rabszolgák szerzésére. Erre viszont a háborúk, majd a kereskedelem bőséges lehetőséget kínáltak. A szakirodalom az i. e. VI. századra teszi az antik rabszolgatartás kialakulását.

8 Ezt az időpontot követi egy új technika létrejötte, melynek fejlődése végigkíséri a rabszolgatartó formáció virágzását. Legjelentősebb vívmányai munkavégző szerkezeteket hajtó erőgépek: emberi izomerővel működtetett taposómalom, állati izomerővel működő járgány, vízikerók. Első benyomásra is nyilvánvaló, hogy növekvő energiaszükséglet fedezésére szolgáltak, pontosabban: olyan munkáknak minél kevesebb emberrel való végeztetésére, amelyek azelőtt sok embert vettek igénybe. A rabszolgatartó formációt általában azzal szokták jellemezni, hogy az olcsó emberi munkaerő bősége akadályozza a gépesítést. Ez így téves egyszerűsítés. A rabszolga (vagy a hozzá közelálló ókori napszámos) mindenesetre drágább, következőleg ritkább munkaerő, mint az önmagát eltartó, legfeljebb a közmunka idején élelmezendő paraszt. Különösen nem fizeti ki magát a rabszolga a sok kezet igénylő idénymunkák esetén. Ilyenekre és a legmegerőltetőbb feladatokra az ókori gazdasági irodalom a kisparaszt bérmunkájának igénybevételét ajánlja.

9 Ahol pedig erre nincs mód, ott fellép a munkaerővel való takarékoskodás, azaz a gépesítés kényszere. Mint láttuk, a görög társadalom szerkezete, azon belül is főleg a nagy öntözőműveket nem, de az intenzív talajművelést (szántást, trágyázást,