Technikatörténeti szemle 5. (1970)
KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza szabályozás tervezője és az Al-Duna szabályozás úttörője
vitelező mérnök Vásárhelyi főművét az utókor hosszú ideig meg sem ismerhette. (Még a Vásárhelyi-monográfia, a sokáig legjelentősebb magyar vízépítéstörténeti munka szerzője, Gonda Béla sem ismerte. 1 ) Ennek alapján sokáig az a felfogás uralkodott, hogy Vásárhelyi nem is készített tervet a Tisza szabályozására, csak néhány szempontot adott annak kidolgozásához, ahogy Herrich megfogalmazta: „Vásárhelyi. . . nem adott be egy tervet sem a Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról, azaz olyan tervezetet, mely egyes részletkérdésekkel foglalkozott volna, hanem adott egy eszmét, egy elvet. . . " 17 A valóság ezzel szemben az, hogy Vásárhelyi a Felső-Tisza szabályozására vonatkozó és a Tisza-szabályozás általános elveit megfogalmazó „Előleges javaslat" (1845. jún. 8.) 14 után 1846. márc. 25-én — tehát pár nappal a halála előtt — benyújtotta a Helytartótanácsnak és a Tiszavölgyi Társulat Központi Bizottságának a Tisza folyó egységes és általános szabályozásának, kivitelezésre alkalmasnak tekinthető? részletes, műszaki tervét — mai terminológiával inkább: kerettervét — is, mint azt a megtalált dokumentumok (a tervleírás) szövegezése bizonyítja. 18 Az 1845 —1846 fordulóján kialakult, továbbfejlesztett és tökéletesített, végleges terv-változat nem csupán az „Előleges javaslatban" kifejtett szabályozási elveknek az egész Tiszára való kiterjesztését jelenti, hanem elvi szempontból is több új, sőt döntő mozzanatot tartalmaz: a Tisza völgy egységes rendezésére vonatkozó, időközben kialakult Széchenyi-féle elgondolások műszaki alátámasztásával és indokolásával Széchenyi és Vásárhelyi szoros munka-kapcsolatának is meggyőző bizonyítéka. Vásárhelyi, annak érdekében, hogy műszakilag megfelelően alátámaszthassa és igazolhassa Széchenyi vízügyi politikai elképzeléseit és szervezési célkitűzéseit, saját korábbi álláspontját is helyesbítve, elgondolásait továbbfejlesztve, a maga idejében egészen újszerű felismerésekre jutott. Itt mondta ki ugyanis először, hogy a Tisza-szabályozás munkáját nemcsak, hogy részletekben, de még nagyobb szakaszokra (pl. a Felső-Tiszára) korlátozva sem lehet megoldani, hanem csak az egész Tiszavölgy egységes és tervszerű rendezése keretében, vagyis „csak nagyobb szakaszokban eszközlendő általános szabályozás által előre kiszabott terv szerint..." A „Tiszavölgy rendezése" fogalmába pedig a szorosan összetartozó folyószabályozást és ármentesítést pedig éppúgy „bele foglalták", mint a területek lecsapolását és öntözését, sőt „mindennemű vízhasznosításának" előkészítését is. Széchenyi e rendkívül korszerű koncepciójának műszaki alátámasztására Vásárhelyi ugyancsak a Tisza-szabályozás tervében mondta ki először — legalábbis a hazai szakirodalomban — hogy a folyók szabályozásánál a mederrendezés és ármentesítés (töltésezés) egységes, egymástól elválaszthatatlan feladatot jelent. Vagyis a folyó szabályozásába az árvízi meder, a hullámtér kialakítása is bele értendő. Ez az akkor újszerű, ma már természetes, műszaki alapelv ugyancsak összhangban állt Széchenyinek az erők összefogását célzó gazdaságpolitikai és szervezési elgondolásaival: a víziútfejlesztésben érdekelt kormány támogatásának megnyerésére irányuló törekvéseivel. Vásárhelyi Pál, mint köztudomású, a Tisza-szabályozását a csekélyesésű folyók azóta klasszikussá vált szabályozási elveinek, és a helyi gyakorlatnak megfelelően a túlfejlett kanyarok átvágásával kívánta kezdeni. Százegy, részben kettős, átvágást javasolt, mely a folyó pályáját kereken egyharmadával rövidítette meg, s ennek megfelelően jovította esésviszonyait is, meggyorsította az árvizek levonulását. 19 Vásárhelyi szabályozási terve a Tisza-felmérés gazdag adatanyagára támaszkodó vízrajzi leírás alapján állapítja meg a teendőket: indokolja az átvágások lé12' 179