Technikatörténeti szemle 5. (1970)

KÖZLEMÉNYEK - Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza szabályozás tervezője és az Al-Duna szabályozás úttörője

"tesítésének szükségességét, foglalkozik a töltések kialakításának szempontjaival (adja meg azok szelvényét, vonalozását, egymástól való távolságát stb.), rámutatva az árvízi tárolótér csökkenésével párhuzamosan várható árvízszint-emelkedésre, ismerteti a szükséges szabályozási műveket, kitér a víziútfejlesztés feladataira, foglalkozik a munkálatok gazdasági és műszaki szempontból legcélszerűbb sorrendjével, majd a teendőket összefoglalva ad előzetes költségvetést. Az említett történelemhamisítás hatására az abszolutizmuskori és a kiegyezés utáni munkálatokkal szembeni jogos bírálat gyakran a szervező Széchenyit és a tervező Vásárhelyit érte. A Tisza-szabályozás végrehajtásánál ugyanis csak a felsőtiszai nagybirtokosok érdekeit nézték és nemigen voltak tekintettel a középső- és alsó-tiszai területekre, a tiszamenti parasztvárosokra, elsősorban Szegedre. Ez a beáUítás azonban alapvetően hamis és teljes tájékozatlanságról tanúskodik. A valóságban éppen Széchenyi volt az, aki a korábban csupán a Felső-Tisza vidékén tervezett ármentesítési munkálatoknak az egész Tiszavölgyére való kiterjesztését, az egész Tiszavölgy rendezésének gondolatát felvetette és annak megkezdését kiharcolta! Mégpedig hangsúlyozottan az alsó-tiszai magyarság érdekében és éppen a Szegedet és környékét sújtó 1844— 1845. évi renkívüli tartósságú — másféléves! — árvíz hatására és tanulságai alapján. A Tisza-szabályozás történetének tanulmányozása éppen ellenkezőleg arról tanúskodik, hogy milyen gondosan és körültekintően foglalkozott Széchenyi és Vásárhelyi az alsó-tiszai területekkel ós főleg Szeged helyzetével. Vásárhelyi már 1832-ben javasolta a városra veszélyes Maros-torkolat alábbhelyezését,0 részletes Tisza-szabályozási tervében pedig — éppen az alsó-tiszai átvágások mielőbbi kialakítása érdekében! — nem kevesebb, mint négy gőzkotró beszerzését irányozta elő. (Ez már azért is magától értetődő, mert éppen Széchenyi és Vásárhelyi volt az, aki 1835-ben az első hazai gőzkotrót, a Vidrát Angliában megvásárolta.) Hogy azután nemcsak az önkényuralom műszaki igazgatása, hanem a kie; jrezés utáni kormány sem fogadta meg — illetve csak későn: Szeged pusztulása utál fo ;adta meg — Vásárhelyi erre vonatkozó javaslatait, s csak 1884-ben szervezte meg a tiszai állami kotróparkot — ez igazán nem Vásárhelyin és Széchenyin múlott. A nagyszabású és költséges terv túlságosan újszerű volt a szűk látókörű, provinciális szemléletből kiemelkedni nem tudó kortársak számára s a Tisza-völgyi Társulat értekezletén heves vitákat váltott ki. E viták során Vásárhelyi Pál — terve védelmezése közben — szívszélhűdést kapott és 1846. ápr. 8-án meghalt. Tragikus hirtelenségű halála megrendítette a közvéleményt, különö-sen azokat, akik világosan látták a tervezett Tisza-szabályozás jelentőségét. Vörösmarty Mihály közismert, klasszikus sírverse mellett barátja Garay János is szép epigrammával áldozott Vásárhelyi emlékének. Temetéséről a Magyar Tudós Társaság gondoskodott. (Sírjára azonban egyik sírvers sem került fel. Hamvai egyszerű, s mármár alig azonosítható, elfeledett sírjából — a vízivárosi régi temetőből — a közelmúltban kerültek a Kerepesi úti temető kialakítandó „Nemzeti Pantheon"-jába. Méltó emléket a vízügyi szolgálat állított számára Tiszadobon, a Tisza-szabályozási munkálatok megkezdése helyén.) A Vásárhelyi halála után meghívott neves olasz szakértő, Pietro Paleocapa, Vásárhelyiétől több tekintetben eltérő (és több szempontból vitatható) véleménye — már csupán azzal is, hogy tápot adott a korábbi vitáknak és széthúzásnak, a helyi érdekek érvényesítésére való törekvéseknek — igen károsan befolyásolta a megindult munkálatok tervszerűségét, mind a létesítendő átvágások, azok száma és sorrendje, mint a töltósvonalazás tekintetében. De különösen súlyosan érintette a Tisza-szabályozás ügyét, hogy a szabadság-