Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

és azokat a vassal kiegészítő barbár népek léptek a társadalmi fejlődésnek erre az új útjára. Főnökeik előbb kereskedelmi úton, majd bevándorolt kézművesek révén megszerzett bronzfegyverekkel hatalmuk alá hajtották saját népüket, de az öntözés kényszere híján parasztjaikat közmunkára nem foghatták, a jövevény kézműveseket és ezek hazai tanítványait pedig paraszti közmunka híján nem tarthatták el maguk, következőleg termékeiket sem monopolizálhatták. A paraszt, ha tudott, vásárolhatott és tanulhatott a kézművestől. Az uralkodó osztály a nemzetségi földtulajdon felbomlásával csak úgy csikarhatott ki a paraszttól munkát, ha azt adós rabszolgájává téve, földjétől megfosztotta, majd mikor már a szabad parasztok számának megfogyása a katonatoborzás forrásait eldugulással fenyegette, fegyverrel idegenből szerzett rabszolgát és műveltette vele az összeharácsolt földet. Földmagán-tulajdon, rabszolgatartás és az új technika együtt alakultak ki a Földközi tenger északkeleti partvidékein. Ennek az új technikának legjellemzőbb vonása az emberi izomerő amplifikálására vagy egyenesen pótlására szolgáló gépezetek feltalálása. Az ilyen gépezetek technikai előzményei még a rabszolgatartás teljes kibontakozása (i. e. VI. század) előtti időbe nyúlnak vissza és a „termékeny félhold" északkeleti barbár határvidékéről származnak. Az egyik a kézimalom, amely a bronzkori dörzsölőkövet váltakozó félforgású kerek malomkővel helyettesítette,

3 a másik (az olaj- és szőlőtermelő görög paraszt találmánya) az egykarú emelő elve alapján emberi izomerővel és azt amphfikáló kősúllyal működtetett nyomóprés,

4 a harmadik ( és technikailag legfontosabb) a küllős kerekű, lófogatolású könnyű harcikocsi. Ez utóbbinál jelenik meg — tudtunkkal — először a tengely körül forgó kerék, ugyanis a ló gyors mozgása miatt a kocsi fordulását a tengelynek a kocsi testéhez való csapos rögzítésével kellett lehetővé tenni, ezt pedig csapágyban forgó tengellyel elérni nem lehetett. A lovat i. e. 3000 utána „termékeny félholdat" északról övező steppéken domesZtikálták, a harci kocsinak tehát valahol a kettő határán kellett kialakulnia; i. e. 2000 körül a bronzkori civilizációk már használták, 1400 után Kínában is feltűnik.

5 A találmány valósággal forradalmasította a hadviselést; költséges volta miatt a hadseregből egy kisszámú elitet emelt ki s egy időre háttérbe szorította a gyalogos katonaságot. A késő bronzkori, kora vaskori görög paraszt gazdasága ezek szerint technikai újításokra képes és hajlamos üzem volt, de — természetszerűleg — nem járt a technikai fejlődés élvonalában; ezt a szerepét a földművelés a neolitikum végén már feladta. A technikai fejlődés akkor már régen meghaladott stádiumaira (egykarú emelő, szakaszos forgómozgás) nyúlnak vissza a görög paraszt eredetinek feltételezhető találmányai, a kézimalom és a prés. A szekeret és az ekét készen vette át az öntözéses civilizációktól. A Kisázsiából (Örményországból Mitannin és a hettitákon át) i. e. 1200 után terjedő, 1000 és 700 között a föníciai eredetű alfabetikus írással együtt a görögöknél is meghonosodott vaskohászat sem érintette — kézenfekvőnek tetsző feltételezés ellenére — mélyebben a görög paraszti üzemet: sem irodalmi említés, sem régészeti lelet nem bizonyítja vasból készült ekepapucs használatát a római korig.

6 Annál inkább növelte a vasfegyver a görög előkelők hatalmát: a bronzkori harci kocsi haditechnikai fölényének alkonyán vasfegyverrel felszerelt gyalogos parasztjaik tömegét vethették be, s megkezdődött a folytonos hadiszolgálattal igénybevett parasztság gazdasági tönkremenetele, egy részének bérlővé, adós rabszolgává süllyedése, a magán nagybirtok kialakulása. De nemcsak a hadiszolgálat, hanem a gazdasági fejlődés is sorvasztotta a paraszti kisüzemet. A görög földművelés hovatovább a keresett exportcikkekre, a bor- és olajtermelésre specializálódott, ezeket hajózó nagyvállalkozók szállították