Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

általános menete is a korai ókor városi civilizációjához kapcsolta a kémiai technika kezdeteit. A technikai fejlődés sorrendjét bevezetésünkben az emberi test biológiai funkcióinak mechanikai „tárgyiasulásaihoz" szabtuk, mert a tudományos kémia XVIII. századvégi kialakulásáig ez volt a technikai fejlődés fő vonala. Ez azonban nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk a tűz kémiai hatását kihasználó korábbi technikai vívmányokat, sőt azt sem, hogy ezek nem áUanak kapcsolatban a mechanikai fő vonallal, hanem külön törvényszerűségek alá eső, önálló fejlődési vonalba tartoznak. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a kémiai technika éppenúgy az emberi test biológiai funkcióinak „tárgyiasulása", mint a mechanikai technika, csak míg az utóbbi az emberi biológikumot fizikai mozgásokba, az előbbi kémiai reakciókba „tárgyiasítja". A tűztechnika lényegében nem egyéb, mint az emberi test oxidáló-redukáló belső tevékenységének technikai berendezéseken keresztül való lemásolása, persze ugyanúgy öntudatlanul, mint ahogyan a mechanikai „tárgyiasítás" is végbemegy. A technikai „tárgyiasítás" két vonala, a külső fizikai és a belső kémiai között az összefüggés abban nyilvánul meg, hogy a dehidratálással és a bronzöntéssel ugyanabban a történelmi szakaszban kezdődött meg az emberi test belső kémiai folyamatainak technikai „tárgyiasítása", amikor az emberi test tisztán mechanikus technikai tevékenységeinek, a kéz és a kar mozgásainak „tárgyiasítása" a vállízület forgómozgásának a kerékbe való áttételével végetért, s az állati vontatás feltalálásával már egy kémiai folyamat, az energiatermelés került mechanikai „tárgyiasításra". Minden emberi mechanizmus, mely ezután még „tárgyiasításra" várt, az áUapotszabályozás, a programmemorizálás, az információfelvétel és a folyamatszabályozás egytől-egyig biokémiai jellegű, s az ókortól napjainkig tartó technikai fejlődés során ezeknek a biokémiai funkcióknak párhuzamos mechanikai és kémiai „tárgyiasítása" ment és megy végbe. Ez a párhuzamosság azonban nem két, egymástól független vonalvezetést jelent, hanem kölcsönös összefüggést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a fémkohászat története. Ismeretes, hogy a modern iparosodást lehetővé tevő acélöntés szükségszerű előzménye a nyersvasöntés, ennek feltétele pedig a vízikerékkel hajtott érczúzók, kalapácsok és főleg fújtatok feltalálása volt, amire azonban csak az európai középkorban került sor. A mechanikus keréktechnika fejlődésétől függött tehát a kémiai fémtechnika fejlődése, mindkettőnek fejlődése pedig a nagyüzemi termelés létrejöttétől. A korai ókori civilizációk technikai sajátossága abban áll, hogy az általuk feltalált keréktechnikát nem tudták nagyüzemi termelésre felhasználni. A lendkerekes fúró és a fazekaskorong kéziszerszámok maradtak a mezopotámiai templomi és az egyiptomi királyi műhelyek kézműves dolgozóinak kezelésében, akik egyébként a kőkorból átörökölt, legfeljebb bronzból készült kéziszerszámokat használtak, így ezek a korai manufaktúrák nem váltak igazi, gépesített nagyüzemekké, sőt, a kéziszerszámban rejlő tendenciának engedve, a későbbiek során kézműves kisüzemekre hullottak szét, mihelyt a drága bronzot az olcsó vas váltotta fel s ezáltal mindenki hozzájuthatott a saját szerszámhoz. Egyedül a tűztechnika (fazekasság, fémkohászat, üvegfúvás) műhelyei voltak nagyüzemek, amennyiben a kisüzem kapacitását meghaladó méretű és termelékenységű berendezésekkel működtek, de ezekben sem alkalmazták a keréktechnikát emberen kívüli energiaforrás hasznosítására, mint az a közlekedés terén az állatvontatta szekérrel már akkor megtörtént. A tűztechnika nagyüzeméiben sem gépékkel, hanem kéziszerszámokkal dolgoztak, ami a technikai fejlődést nem a termelékenység növelése, hanem a minőségi igényesség, elsősorban a dekoráció elhatalmasodása felé terelte. Még inkább az iparművészeti irányvételt erősítette az, hogy a bronzkori városi