Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

későpaleolitikus feszítőszerszám a kéz mozgásával ellenkező irányú nyomást gyakorol a befogott tárgyra, a motollát (és a belőle származó orsót) a két ujj váltakozó egyenesirányú dörzsölő mozgása egyirányú pergő mozgásra kényszeríti, az ijjas fúró az emberi kar váltakozó egyenesirányú toló-húzó mozdulatait váltakozó félfordulatokká alakítja át. A mozgásátalakítás már a programvezérlő emberi mechanizmus technikai „tárgyiasítása". A mozgató embernek és a mozgatott szerszámnak más és más mozgási programja van, a szerszám szerkezete maga írja elő és vezérli saját mozgásának irányát. A neolitikus gazdasági forradalom tehát a preneolitikus technikai forradalom alapján és az annak megfelelő üzemforma, a férfi-női munkamegosztáson alapuló családi üzem keretében bontakozott ki, de kiteljesedése során túlnőtt az adott üzemi kereteken. A neolitikus parasztgazdaság elsősorban földművelő és állattenyésztő, azaz nyersanyagtermelő üzem. A feldolgozó tevékenységre csak annyi munkát fordíthat, amennyit a mezőgazdaság holtszezonjai engedélyeznek. Az időrabló gyűjtögetéshez és vadászathoz képest a földművelés és az állattenyésztés megnövelte a nyersanyagbeszerzés holtszezonjait s a szerszámkészítés mellett teret adott az építkezésnek, a fazekasságnak és a fonás-szövésnek is, de csak meglehetősen szűk korlátok között. Ezeket a korlátokat tágítani lehetett a mezőgazdaság termelékenységének növelésével, ami azonban csak fejlettebb technikával, jobb munkaeszközökkel érhető el s növeli a szerszámkészítéshez szükséges munkaidőt, de a feldolgozó tevékenységet sem lehet hatékonyan kiterjeszteni technikai újítások nélkül. így a neolitikus parasztgazdaság előtt két lehetőség nyílt: vagy mezőgazdasági technikáját fejleszti s erre fordítja holtszezonjait, ami arra vezet, hogy fokozatosan nyersanyagtermelésre specializált üzemmé válik s a feldolgozó tevékenységet specializált kézműves üzemeknek engedi át, vagy megmarad önellátó üzemnek azzal a következménnyel, hogy sem nyersanyagtermelő, sem feldolgozó technikáit nem fejlesztheti, azaz technikailag megmerevedik. Tudjuk, hogy a parasztság történetében mindkét tendencia, egymással állandó harcban, egymást gyöngítve érvényesült s a világ nagyrészén tulajdonképpen csak napjainkban kezd az elsőnek győzelme kibontakozni. A neolitikus mezőgazdaság viszonylag csekély termelékenységét az öntözéses gazdálkodás ugrásszerűen megnövelte. Ez először i. e. 4000 körül Mezopotámiában valósult meg, s a fejlett vízgazdálkodás volt az alapja a korai ókori civilizációk virágzásának.

2 A vízépítés nagy feladatait azonban nemhogy egy paraszti kisüzem, de még egy egész parasztfalu közös erőfeszítése sem oldhatta meg. A vízelosztó berendezések már méreteiknél fogva is falvak egész sorának szolgáltak; építésük, karbantartásuk központilag szervezett tömeges közmunkát igényelt, melynek szervezeti központja a város lett. A korai ókori város annak a munkaerőnek üzemi szervezete, amelyet a paraszti kisüzem fenntartása érdekében abból közmunkára el kellett vonni, s egyben azoknak a feldolgozó, kézműves technikáknak az üzemi kerete, amelyek nem fértek bele a paraszti kisüzem mezőgazdasági holtszezonjaiba. A férfi-női munkamegosztáson alapuló családi kisüzem fölé ezzel új komplex üzemformák, a falu és a város munkamegosztása épült fel. Az állati erővel történő vontatás, a kerekes közlőművek és a fémkohászat új technikái már vagy a falu és a város érintkezési pontjain városi inspirációra, vagy a városban magában alakultak ki. Az üzemi struktúra átalakulása utat nyitott a technikai forradalomnak. Az emberi test végrehajtó és programvezérlő mechanizmusainak technikai „tárgyiasítása" után a biológiai kapcsolási sorrendnek megfelelőeH-sws-efiergiaközvetítő mechanizmus „tárgyiasítása", emberi testen kívülre való helyezése került napirendre. A korábbi technikai forradalom alapján feltárt és engedel-