Technikatörténeti szemle 5. (1970)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Nagyüzem és gépesítés az ókorban

kéziszerszámoknak és a családtagok munkaerejének kizárólagos igénybevétele jellemez. Nyilvánvaló, hogy ennek az üzemtípusnak elsődleges termelési célja az öneUátás; más üzemekkel való termékcserére csak az esetlegesen (és nem tervszerűen) fennmaradó termékfelesleg szolgál. Mondanunk sem kell, hogy a kisüzemnek ez a klasszikus modellje tiszta formájában sohasem, vagy csak kivételesen létezettr Már a legkorábbi neolitikus parasztgazdaság használt kívülről beszerzett munkaeszközöket, néha talán idegen munkaerőt is, és rendszeresen élt a csere lehetőségeivel. Alapvető jellegét mégis az határozta meg, hogy egyrészt fennállott az elvi (és nagymértékben gyakorlati) lehetősége a technikai és gazdasági önellátásnak, másrészt az üzem struktúrájában a más üzemektől való függetlenség fenntartásának tendenciája volt és maradt az uralkodó, mint azt az önálló parasztgazdaság napjainkig tartó szívós továbbélése bizonyítja. Más helyen már kifejtettük,

1 hogy a technikai fejlődés során az emberi testnek, mint munkavégző szerkezetnek végrehajtó, programmvezérlő, energiaközvetítő, állapotszabályozó, programmot memorizáló, információfelvevő, folyamatszabályozó és tervező-célkitűző mechanizmusai szerszámokba, gépekbe, műszerekbe „tárgyiasulnak", történetileg követve azt a sorrendet, ahogyan ezek a mechanizmusok az emberi testben biológiailag egymáshoz kapcsolódnak. Az, hogy melyik emberi funkciót „tárgyiasító" új technikai elvet talál fel és alkalmaz egy társadalom, attól függ, hogy meddig érkezett el a fenti sorrendben, mert továbblépnie csak a soronkövetkező fokozat felé lehet. Arra, hogy új technikai elvet fedezzen fel, a munkaeszköz maga ösztönzi a dolgozó embert, azzal, hogy egyrészt többre képes, mint amire eredetileg szánták, másrészt tökéletlenül és egyoldalúan helyettesíti az emberi mozgást s ezzel mintegy kihívja a tökéletesítést. A jobb szerszám előzőleg megmunkálhatatlan nyersanyagokat és feltárhatatlan energiákat tesz technikailag hasznosíthatóvá. Ezeket a munkaeszközben rejlő, a továbbfejlesztést inspiráló tulajdonságokat nevezzük a szerszám önmozgásának. Az, hogy mikor jut el a társadalom a soronkövetkező találmányhoz és hogy egyáltalán eljut-e, attól függ, hogy azoknak az új energiáknak és anyagoknak technikai értékesítéséhez, amelyeket a régebbi technika feltárt, elegendő-e a meglevő munkaeszközkészlet és munkaerőtípus, azaz az adott üzemforma. Ha nem, új technikának kell jönnie és annak megfelelő új üzemformának, ami viszont a termelési viszonyok s velük együtt az egész társadalmi rend átalakulását vonja maga után. Az alábbiakban azt a történelmi folyamatot kíséreljük meg felvázolni, amelynek'során a~neolitikus parasztgazdaság családi kisüzemének technikai és gazdasági korlátozottsága fokozatosan kikényszerítette a nagyüzemi termelés első formáinak létrejöttét. A földművelés és az állattenyésztés, a vályog- és kőépítkezés, a kerámia és a fonás-szövés, a kő csiszolása-fúrása és a réz hideg megmunkálása azok a vívmányok, amelyek a neolitikum gazdasági forradalmát (i. e. VII. — V. évezred) jellemzik. Az emberiség történetének ez a döntő szakasza azonban szorosabban vett technikai előrelépést nem hozott, igazi tartalma egy korábbi technikai forradalom szerszámai és eljárásai által feltárható új anyagok és energiák nagyarányú hasznosítása volt. Ez a technikai forradalom a késői paleolitikumban és a mezolitikumban zajlott le, s lényege a nyelezés feltalálásából kinövő összetett kéziszerszám sokoldalú kialakítása volt. Az egyszerű kéziszerszám automatikusan követte a kéz mozgását, benne a kéz végrehajtó mechanizmusa „tárgyiasult", míg az összetett kéziszerszám már átalakította a kéz mozgását. A mai franciakules elve szerint működő