Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Gép, mechanika és mechanisztikus természetfilozófia

A testek mennyiségi tulajdonságainak elsődlegessége és az inertia elve azon a szellemi 'talajon terebélyesedett mechanisztikus természetfilozófiává és a meohanika tudományává, amelyből annak idején az impetus-elmélet és a vallásos mágiaellenesség kisarjadt: Franciaországban és Angliában. A francia Descartes volt az, aki Galileinél kevesebb tudományos óvatossággal, de nagyobb rendszerező szenvedéllyel alkotta meg az első mechanisztikus világképet. Bár bevallott világrendező elve a matematika, legmélyebb indítékai mégis mágiaellenessége és a természet gép voltáról vallott meggyőződése. Descartes számára egyszerűen nem létezik vonzás, csak lökés. Ha lennének vonzások, akkor „deberet istas earum animas esse oogitativas et pláne divinas ut possint cognoscere quid fiat in illis locis longe a se distantibus, sine ullo internuntio, et ibi vires suas exercere".

11 A rendszernek — mondani sem kell — még a természettudomány akkori állásához képest is nyilvánvaló gyenge pontjai vannak, melyeket a kortársak azonnal felismertek és támadtak. A valóságon elkövetett legnagyobb erőszak azonban éppen e rendszer alaptétele, a vonzásos mozgások kizárása (a nehézkedés pl. az égi mozgásnak a Föld felé gyakorolt mechanikus nyomása, a mágnesség a levegő áramlása a testek csatornáiban) s ebből következik minden résztévedés. Mégis a kortársak a résztévedésekkel vitatkozva az alapvető tévedést érezték Descartes legfőbb igazának, mert ez felelt meg a kor általános mágiaellenességének és gépies szemléletének. A természettudomány központi problémája egy évszázadra meg volt határozva: hogyan lehetne bebizonyítani, hogy a vonzásos mozgások végső fokon lökéses mozgások; a természet nem élőlény, hanem gép. A descartesi természetfilozófia tehát azért kényszerítette az általa mutatott mederbe a tudományos kutatást, mert világnézeti töltésű volt, s ebből származott óriási népszerűsége a természettudományos szakkörökön kívül is. Tulajdonképpen megreformált aristotelizmus volt, a középkori világkép belső ellentmondásait próbálta kiküszöbölni a mozgások mechanisztikus egységesítésével, megtartva, sőt megőrizve a mozdulatlan mozgató uralkodó helyzetét. Kitűnően támasztotta alá a forradalmi lendületét önként mérséklő polgárság felemás magatartását: elzárta az utat az animizmusnak bélyegzett forradalmi materializmus teljes győzelme elől. de idealista-metafizikus korlátok közt érvényesülni engedett egy relatív materializmust, éspedig abban, a termelő erők fejlődésére kedvező formában, hogy a természetet mechanikus materialista, az embert (és a társadalmat) teleologikus idealista elvek alá rendelte s mindezt a gépkorszak küszöbére érkező polgár számára rendkívül szuggesztív jelképbe öltöztetve: az Isten és az ember egyaránt gépet alkotnak. A gép a világmagyarázó elv s egyben a világot megváltoztató emberi alkotás. Descartes természetfilozófiájának ez a korai tőkés polgárságra szabott világnézeti tartalma elsősorban a protestáns országokban s azok közül is főként Angliában hatott. A tudományos probléma, melyet az angol tudósok a cartesianismussal együtt feladatként kaptak, a vonzásos mozgások mechanista magyarázata volt, s ez egyben vallásos-filozófiai probléma is volt, az animizmus és a materializmus elleni harc döntő pontja. A forradalom alatti tudós társaságokból kinövő, és 1662-ben formálisan megalakuló Royal Society, a tudományművelés nagyjövőjű angliai intézménye azoknak a vezetése alá került, akik Róbert Hooke 1665-ben leírt szavai szerint „found somé reason to suspect that those 11 Descartes, Oeuvres. (Tannery kiad.) IV. 401.