Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Mináry József: Mérnökszemmel az első gőzmozdonyokról

A „Rockét" két hengerének átmérője 8 hüvelyk (203 mm), lökete 17 hüvelyk (432 mm). A hengerek nyilván Hackworth példáján a kazán két oldalára kerültek, de ferdén, úgy, hogy középvonaluk a vízszinteshez képest 37°-os szöget zárt be. A hajtótengely átmérője 56 hüvelyk (1422 mm) volt, a tolattyúkat egymástól független körhagyók működtették. A mozdonykeret 4 hüv. X 1 hüv. (100 mm X 25 mm) méretű vasgerendákból készült és lemezes rugókkal nyugodott a tengelyágyakon. A mozdony súlya üresen 3,25 tonna, szolgálatban kiszerelve 4,25 tonna volt. A rainhilli versenyt tehát Stephenson „Rockét" mozdonya nyerte meg, az összes versenyfeltételek kielégítésével. A mozdonnyal elért eredmények nagyon jelentősek voltak, mert tekintetbe kell venni, hogy a „Rockét" a régi legjobb mozdonyokhoz képest majdnem 50 %-kal könnyebb volt, mégis ugyanannyi terhet és ugyanolyan sebességgel vontatott, mint a régiek és amellett mégis 40 %-kal kevesebb tüzelőanyagot fogyasztott. Ha pedig a mozdonysúlyban nincs ilyen megkötöttség, a teljesítmény még fokozható lett volna a kazán jobb kialakításával. A verseny után valóban ilyen irányban indult el a fejlődés, ami lehetővé tette később, hogy a Liverpool—•Manchesteri Vasút üzeme és menetei olyan sebességgel kezdődtek, amelyek messze meghaladták a várakozást. A kezdeti 20 mérföld/óra (32 km/óra) sebességet később többszörösre sikerült fokozni. A rainhilli verseny méltó volt ahhoz a nagy érdeklődéshez, amely kísérte. A stockton—darlingtoni vasút megnyitását még nem kísérte különösebb érdeklődés, de a liverpool—manchesteri vasúté már országos üggyé lett. Űjság, folyóirat, klub és kocsma mind módot és alkalmat nyújtott a vasútépítés részleteinek megvitatására és az építés közben bekövetkezett balesetekről a túlzott vagy kitalált hírek terjesztésére. Ezek után csak természetes, hogy az ország minden részéről özönlött a néptömeg Rainhillbe a versenyre. A mozdonyfejlesztés folyamatát végigkísérve láthattuk, hogy a mozdonyt Richárd Trevithick találta fel. Rendkívül fejlett műszaki érzékkel tervezte meg és fejlesztette tovább és minden, amit megoldott, a részletekben is klasszikusnak mondható. Maga az a tény, hogy függetleníteni tudta magát az akkori atmoszférikus gépektől és meg tudta teremteni a vízszintes henger-elrendezésű gőzmozdonyt, kétségbevonhatatlan nagyságára vall. Társtalanul állt, inkább akadályozták, mint serkentették úttörő munkájában, s nagy kár, hogy a körülmények szeszélyes alakulása idő előtt eltérítette a gőzmozdony továbbfejlesztésének útjáról. George Stephenson, a kitűnő gyakorlati műszaki ember, nagy szakmai érzékkel és a gyakorlati embereknél szokatlan haladó szellemmel megáldott ember volt. A szerzett tapasztalatok, benyomások megítélésében és értékelésében biztosan döntött, s felhasználásukkal nem késlekedett. Nemcsak a mérnök szemével figyelte a problémákat, hanem a közgazdák érdeklődésével is. Nagy képzelőerejű, határozott, erős akaratú, nagy szervező képességű egyéniség volt, aki bár kis iparvasúti üzemekhez szokott, mégis hatelmas feladatokat vállalt magára, s ezeket olyan nagyvonalúan oldotta meg, hogy az angol vasutak mintaképül tekinthették vasúthálózatuk kifejlesztésében. Nincs benne túlzás, hogy Stephensont a gőzmozdony atyjának nevezték, de M. M. Weber szakírónak is igaza van, aki azt mondja, hogy ha Stephenson a gőzmozdony atyja, akkor Trevithick a dédapja. Ezért a Magyar Közlekedési Múzeum törekvése arra irányul, hogy mind a két hatalmas elme alkotása a gyűjteményben helyet foglaljon, s elsőre most 4* 51