Technikatörténeti szemle 4. (1967)

SZEMLE - Köröskényi Zoltán: Gondolatok a Csonka János emlékkiállításról

1854-ben megalakult a „Balaton Gőzhajózási Társaság". Kevesen tudják, hogy a gőzhajózás megszervezésében Kossuth Lajosnak is fontos szerepe volt. Ő készí­tette el ugyanis — mások próbálkozásai után — a társaság alapszabály-terve­zetét, melyet a most bemutatott, Széchényihez írt Kossuth levél is bizonyít. 1846. szeptember 21-én vízre bocsátották a Balaton első gőzhajóját, a „Kis­faludy"-!. A hajó testét az Óbudai Hajógyárban építették, 40 lóerős gépét pedig az angol Penn-gyártól rendelték meg. A hajó tervrajza sajnos nem maradt fenn. Modelljét csak korabeli, nem egészen megbízható metszetek alapján sikerült elkészíteni. 1888-ban új gőzhajózási részvénytársaság alakult. Első hajói a „Baross", ..Kelén" és a „Helka" voltak. Ezek modelljei szintén láthatók a kiállításon. E korból már több tárgyi emlék és okmány maradt ránk: a Baross kormány­kereke, tájolója, vagy a Kelén gőzsípja, részvények, egyesületi zászlók stb. A múzeum értelmezése napjainkban megváltozott, bővült, feladata lett — a múlt bemutatása mellett — a való élettel, a jelennel, a termeléssel való kapcsolat tartása. Ezt a szemléletet tartotta szem előtt a kiállítás rendezősége, amikor egy teljes kiállítási egységet szentelt a balatonfüredi hajógyártás kor­szerű termékeinek bemutatására. A most kiállításra került gyűjtemény nem teljes, de a Balaton szerelme­seinek, a Balaton hajósainak, hajóépítőinek szerető gondoskodása folytán a hajó­zási emlékek felkutatásával, összegyűjtésével napról napra fejlődhet, gyara­podhat. Bíró József GONDOLATOK A CSONKA JÁNOS EMLÉKKIÁLLÍTÁSRÓL Az 1966. év első hónapjában érdekes kiállítással nyitotta meg a Technika Háza ez évi hazai műszaki kiállításaink nem jelentéktelen sorát. Az ankéttal összekötött kiállítást a Gépipari Tudományos Egyesület, az Autó és Traktoripari Tröszttel, valamint a Közlekedési Múzeummal karöltve rendezte meg, január 5—15 között „A magyar automobilizmus fejlődése 1900—1970. és Csonka János emlékezete" címmel. A magyar autóipar kegyelettel emlékezik Csonka János elévülhetetlen érde­meire, aki az automobilizmus fejlődésének hőskorában — a múlt század végén — és a század első évtizedében kimagasló eredményeket ért el a gázmotorok fej­lesztésében, gépkocsiszerkezetek kivitelezésében. A helyes hagyományápolás gondolata vezette a magyar automobilizmus illetékes vezetőit, amikor az anké­ton háromfokozatú Csonka János emlékérem alapítására tettek javaslatot, az iparágban kiváló eredményt elért műszaki dolgozók jutalmazására. A kiállítás két nagy teremben, két tartalmilag is külön egységet képező részre tagozódott: 1. Az első teremben „A magyar automobilizmus fejlődése és Csonka János emlékezete" került bemutatásra az alábbi részletezéssel: a) A századforduló hatása a magyar automobilizmusra, b) a magyar autómobilizmus kifejlődése a század elején, c) a magyar autógyártás fejlődésének fontosabb szakaszai 1912—1945 kö­zött.

Next

/
Thumbnails
Contents