Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Makkai László: Gép, mechanika és mechanisztikus természetfilozófia

melő erők és a természetről való gondolkozás fejlődése között, akkor ez a párhuzamosság a lét és a tudat viszonyánál fogva szükségszerűen genetikus kapcsolatként jelentkezik. Konkréten megfogalmazva: igaz-e az, hogy a mindenkori természetszemlélet végső fokon a mindenkori technika paradigmatikus általánosítása? Anélkül, hogy itt messzemenő technikatörténeti fejtegetésekbe bocsátkoznék, röviden vázolnom kell a technikai fejlődés belső törvényszerűségét, melynek uralkodó tendenciája az, hogy a munkálkodó ember a maga fiziológiai korlátait a természettől kölcsönzött anyagokkal és mozgásokkal haladja meg, mégpedig abban a fiziológiailag determinált történeti sorrendben, hogy előbb keze helyett szerszámokat, majd karja helyett mozgásátvivő, ül. átalakító szerkezeteket, azután izomereje helyett természeti energiákat közvetítő erőgépeket, ezt követőleg a munkaprogramot vezérlő mozdulatai helyett munkagépeket, végül (azaz legújabban) a munkafolyamatot ellenőrző és szabályozó agytevékenysége helyett kybernetikus „gondolkozógépet" alkalmaz. Az emberből sorra kiváló és a „második természetbe", a technikai alkotásokba átköltöző munkamozgás bizonyos tekintetben hatékonyabb az átvett emberi munkamozgásnál s így a technikai és a még ember által végrehajtott munkamozgás (pl. a komplikálttá vált transzmissziós szerkezet és az azt működtető emberi izomerő) közt feszültség támad, melynek feloldására irányuló tendencia a soronkövetkező emberi munkamozgásnák is emberen kívüli munkamozgássá való átalakítását, „kiváltását" diktálja. A kiváltások igen lassan, a társadalom termelőerőiben hosszú idő alatt megérlelődő technikai vívmányok által mennek végbe. Bár az egyik kiváltással a következőnek a tendenciája azonnal jelentkezik, sőt az újabb kiváltást lehetővé tevő technikai megoldások csíraformái is feltünedeznek, ez a tendencia csak akkor válik uralkodóvá, ha az előző kiváltásból következő technikai elvek termékenysége teljesen kimerül, azaz többé nem lehet belőlük a feszültséget elviselhetővé tevő technikai megoldásokat nyerni. Ezen a ponton kerülnek kölcsönhatásiba a termelési viszonyok (s rajtuk keresztül a felépítményi tényezők) a termelő erőkkel, lassítva vagy sürgetve a soronkövetkező kiváltás bekövetkezését.

6 Az emberi munkamozgásoknak ezek a technikai kiváltásai törvényszerű sorrendjüknek megfelelően megszabják a technikatörténet korszakait. Témánk szempontjából csak a három első kiváltás történeti következményeit kell röviden érinteni. A technikatörténet őskora a kézi munkának az egykarú emelő elvén alapuló szerszámokba való kiváltásának folyamata és az első összetett kézi szerszámok kialakulásával zárul. Az ókor, melynek uralkodó technikai elvei a kétkarú emelő és a kerék, az emberi és állati izomerő kapacitásán belül működtethető mozgásátviteli- és átalakító szerkezetek létrejöttének, a transzmisszió kiváltásának kora. Az időszámításunk körül megjelenő vízikerékkel, a természeti energiák felhasználásával nyílik meg a technikatörténet középkora, mely a XIII—XIV. században kulminál a vízimalmok, szélmalmok mellett egyéb 6 Mákkai László, A technika történeti fejlődésének törvényszerűségeiről. Techn. Sz. (1962) 1—2. sz. — Schmidt, H., Die Entwicklung der Technik als Phase der Wandlung des Menschen c. cikkében (Zeitsohrift VDI (1953) vázolt „három-fokozatú törvénye" (szerszám — gép — automata) az ún. tehermentesítés (Entlastung) tendencián alapul, mely azonban nála mechanisztikusán működik, holott csak a tehermentesítéssel egyidejűleg bekövetkező újabb megterhelés dialektikájában található meg a fejlődés mozgatóereje. Egyébként a hármas fázisrendszerben fontos mozzanatok (így pl. az ókor elválasztása az őskortól) kiesnek.