Technikatörténeti szemle 4. (1967)

TANULMÁNYOK - Rácz István–Soós Imre–Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Timsógyártás Magyarországon a XVIII. Században

3. A timsó kioldása és bepárlása A kellően kiégetett timsókőből forró vízzel kellett kioldani a tirnsót. A pörkölt kőzet locsolása, a kioldás, majd a tisztítási eljárások sok vizet követeltek, s ez Párádon nehézségeket okozott. Volt olyan idő, amikor az egész gyárat le kellett állítani, olyan kevés volt a víz és meg kellett várni, míg a kiadósabb esőzések pótolták a vízhiányt.

17 A hegyből kiszivárgó és az eső által szállított víz tárolására a bánya területén egy kb. 600 m- nagyságú, 2 m mély mesterséges tavat, tehát víztárolót építettek. Amikor az Orczy-család a Hagymás-völgyben a maga külön bányáját létesítette, első teendője volt, hogy ott is ugyanilyen víztárolót építtetett. Hogy a víztároló vize ne szivárogjon el, a víztároló oldalát terméskövekkel rakták ki. A hegyoldalról lezúduló eső azonban gyakran áttörte a kőfalat és sárral, kődarabokkal hordta tele a tavat. Emiatt a kőfalat állandóan javították, a tavat kotortatták és gátat is építettek a bánya területén, hogy a lezúduló esővizet másfelé irányítsák. A víztárolóból („tóból") zsilipen keresztül lehetett leereszteni a vizet. Arról is gondoskodtak, hogy az esővíz és talajvíz által kioldott timsós víz ne szökjék el. Erre a célra ugyancsak kővel kirakott tárnát (stolnát) vágtak, melyből fenyőfa csövön keresztül lehetett levezetni a vizet a lúgházba, ahol a tulajdonképpeni kioldás történt.

18 A lúgház kb. 20 m hosszú, 9 m széles épület volt, ebben foglaltak helyet a kioldó fakádak. Párádon a Borbála-timsógyár lúgházában 5 ilyen fakad volt, 4 egy magasságban, 1 pedig mélyebben. A kioldáshoz rendszerint forró vizet használtak, nyilván így történt Párádon is. A ránk maradt hézagos feljegyzésekből nem lehet azonban megállapítani, hogyan melegítették fel a kioldáshoz szükséges vizet. Az egyik iratban csak egyetlen sor utal arra, hogy „a vízmelegítő rézkatlan csapját a rézmíves a timsóháznál forrasztotta".

19 A timsókövet talicskákon vitték a fakádakba, s a forró víz ráöntése után a „lúgmester" irányítása mellett a munkások félóra hosszat kevergették a többékevésbé pépes timsókövet. Párádon 18 napszámos dolgozott a lúgmester keze alatt s ez eléggé jellemzi az ott folyó lendületes munkát. Az 1839-es leltározás a parádi lúgházban 36 taligát és 294 „taliga fenéknek való bikf adeszkát" talált.

20 A kevergetés befejezte után a kioldó kádakban csak addig hagyták a timsós oldatot, míg a nagyja leülepedett, azután a még mindig zavaros folyadékot csapokon keresztül nagyobb fakádakba eresztették s itt tárolták mindaddig, míg a víz egészen letisztult. A leülepedett timsós iszap felhasználására nem találunk külön utalást a magyarországi timsófőzőkkel kapcsolatban. Scholz szerint azonban ezt az iszapot, az ún. Merdachiumot a falusiak szokták az üzemekből megvenni, s a házak fehérítésére, rovarirtásra használták.

21 Feltételezhető, hogy Magyarországon sem volt más a helyzet. A már letisztult timsólevet további tárolás és tisztítás végett favályún vezették a zsindelytetős ún. zsomb-ba, ahol kádakban állt a bepárlásig, majd szivattyú szállította tovább. 17 Orczy Cs. Levélt. Alumin. Hagymás. 72. 1827. 18 Uo., Alum. Inf. 98. 1834. 19 Uo., Alum. Hagymás. 1. 1790. 20 Uo., Alum. Int 107. 1839. 21 Scholz, Benjámin, Lehrbuch der Chemie 2. Aufl. (Wien, 1831) 72.