Technikatörténeti szemle 1-2. (1963)

Pongrácz Pál: Kallómalmok

uralkodik. Minden esetben a rendeltetésnek leginkább megfelelő anyagféleség alkalmazása szab rendet és ez típusokra, helyre való tekintet nélkül mindenhol azonos, így a vályút tölgyből vagy bükkfából faragták, az ütőbotokat, hogy nehezek legyenek, tölgyből, de az éleit bükkből vágták bele, mert a tölgyfa rostos és kikezdi a szőttest. Az alkalmasság és a technológia határain belül azonban számtalan egyedi megoldással találkozunk, amelyek az építők és a mesterségüket kedvelő faragó emberek leleményességéről, gondolkodásáról, Ízléséről tesznek tanúságot. a/ B otkalapácsos kalló A kallók legelterjedtebb típusa. Népszerűségét nemcsak egyszerű szerkezetének köszönheti, hanem annak a szerkezeti analógiának, amely számos más korai ipari berendezés (érczuzók, olajütök, kásakölyük, csertörők stb.) működésével azonos. A szerkezet elvi működése az i. e. több ezer évvel használt kezdetleges törőberendezésekre, mozsarakra vezethető vissza. Ezekből fejlődtek ki az olajütők, gyümölcstörők, kő- és érczúzók s a kallók. A törőfej kézi mozgatását, a fárasztó emberi munkát a természet energiájával helyettesítették. A termelékenység fokozására felhasználták a víz folyási energiáját, taposókerekek építésével az ember és állat erejét. A természet energiáját hasznosító kallók megjelenésére vonatkozóan éppúgy nincsenek megbízható adataink, mint ahogyan a vízenergia felhasználásának kezdeteire is csak következtethetünk. Nyugat-Európában a XI. és XII. században még elterjedten használták az egyszerű kallószerszámokat, bár ekkor már léteztek vízenergiával működő kallók is hiszen a vízenergia alkalmazása malmok meghajtására az i. e. első évszázadokra tehető. Valószínűbb, hogy a forgó kőrendszerek előtt léteztek már törőbotokkal működő zuzómalmok, amelyek a középkorban elterjedten használt törő-zuzómalmok ősei lehettek. Kialakulásukra vonatkozó uta/ 25/ lasokat az V. és a IX. szazad közötti időből római-germán területeken találunk. ' A botkalapácsos kallók emlékanyaga nálunk teljesen elpusztult. Az egykori szűkszavú feljegyzések pedig nem térnek ki a szerkezet részletesebb ismertetésére, igy nem tudjuk, hogy a tatai, debreceni, soproni stb. kallók között voltak-e.