Technikatörténeti szemle 1. (1962)
Domonkos Ottó - Endrei Walter: Európai textilnyomás és hazai kékfestés: a pápai kékfestő múzeum megnyitása elé
mellel, szól az is, hogy halála után egy leipzigi festő barátja veszi el özvegyét. Ha csak a kék szín festését jelentené általában a "Blaufärben" kitétel, akkor azt kellene hinnünk, hogy korábban ennek gyakorlata ismeretlen volt Sopronban, ami mint láttuk, nem áll helyt. Tehát csakis valami rendkívülit jelenthet e feljegyzés. Talán érdemes megemlíteni, hogy a fenti házasságból született fiú, aki szintén a festő mesterséget tanulta ki, 1729-ben Indiába hajózik, az indigó és rezervaeljárás hazájába^ ■ . A textilnyomás első győri vonatkozására Bedy Vince hívta fel a figyelmet a város ipartörténetével foglalkozó dolgozatában. "1695-ben Balogh György és Fábián Mihály, "nyomtatás formával hímeket csináló" legények vétették fel magukat a győri polgárok közé. Tehát hímzéssel iparszerűleg foglalkozó munkások is jöttek 36/ a század végén ide . A nem betűhű közlés hibáját most mellőzzük, de a "Nyom37 / tatas formával hímeket csináló legheniek" ' jegyzőkönyvi bejegyzés hímzéssel való kapcsolatba hozását nem fogadhatjuk el. Hiszen a szövegben is a nyomáson van a hangsúly, a hím szó jelentése a 17. században eléggé tágértelmu volt, sőt mindmáig jelent díszítést, festést, mintát^Bizonyosra vesszük, hogy vászonnyomók, esetleg tapétakészítők voltak e legények, kikről a bejegyzés még azt is mondja, hogy "... Tóth Jánosnál lészen Lakások itb/en/ az Varosb hn/"^^. Tehát nem nagyobb műhelyről esik szó, hárem csak lakásról, ahol a mintázás kis helyen is elvégezhető, nem szükséges hozzá sok felszerelés, mángorló, mint pl. a festőknél, kékfestőknél ebben az időben. így e győri adatban a magyarországi textilnyomás első konkrét kisipari említését kell látnunk, pár évvel a soproni kékfestés megjelenése után. A pigmentnyomás és a rezerva-eljárás sokszor egy műhelyen belül is gyakorlatban volt. Erre a későbbiek során a pápai műhellyel kapcsolatban még részletesen rámutatunk. A nyugati országokból keletebbre húzódó mesterek a 18.század elején Magyarországon is nagyobb számban telepszenek le, egy-egy városban megszaporodik a számuk. Néhol oly nagy mennyiségű árut készítenek, hogy meg kell szabni az egy városba vihető áru mennyiségét, a túl nagy kínálatnak és következményének, az áresésnek elkerülése végett. Ilyen helyzetbe jutottak pl. a késmárki festők 1737- ben.A városban ekkor 22 festő dolgozott, kik közül kettő nem volt hajlandó elfogadni a szabályzatot, amelyet a többiek közös egyezséggel szerkesztettek. Eszerint Eperjesre egy láda 1500 rőffel, mi alatt kék, nyomott és mindenféle színezett áru 40
