Technikatörténeti szemle 1. (1962)
Domonkos Ottó - Endrei Walter: Európai textilnyomás és hazai kékfestés: a pápai kékfestő múzeum megnyitása elé
A rendkívül hanyagul vezetett termelési nyilvántartásokból aligha lehet egyértelműen megállapítani a valóságos kibocsátást. Egy helyütt 1777-ben 169, 1778-ban 106, 1779-ben 71 vég flanell nyomásról írnak, másutt - az 1777, évi rész, , , „ „ 64 / letezesnel legalább 8000 rofrol, ami kereken 400 vég lenne Ebben előfordul 4/4-tői 9/8 rőfig mindenféle szélesség (77 - 163 cm), közönséges és - rőfénél 3 krajcárral drágább áron - "kémiai" festékkel készült áru. A festékek között itt sem dominál az indigó, ami érthető, hiszen direktnyomásra alkalmatlan volt. A 18. század magyar nyomómanufakturáiról elmondható tehát, hogy a nyugateurópai technika színvonalán állottak, amit egyébként jól megfizetett holland, német és francia szakemberek jelenléte is biztosított. A kékfestés meghonosításában azonban aligha játszottak fontosabb szerepet. A kékfestés előtérbejutása és hegemóniájának oka Az előzőekben már említettük, hogy a 18. század második felében milyen gyorsütemű a kékfestő műhelyek szaporodása. Ez a folyamat tovább tart a 19.században is. Az előző században a kékfestő kelmék elsősorban a városi v&seletLben és lakásdíszítésben (terítő, szoknya) nyertek alkalmazást, majd a század vég« felé a paraszti házakban is megjelenik praktikus színével a kékfestő ágynemű, kötény, kendő. A népviselet korábbi szegénysége a 18. század végének konjunkturáSié viszonyai következtében változáson megy át, a fehér házivászon ruhák helyébe színes kartonok és kékfestő anyagok lépnek. A városi lakosság körében a kartonok virágos, mintás, tetszetős kelméi már divatosak kimenőre, hétköznap. Ezt igyekszik utánozni a falusi népesség is, amikor ünneplőre kartonba öltözik, hétköznap pedig a kevésbé kényes kékfestőt viseli munkára, A cseh, morva és osztrák gyárak lerakatokat létesítenek Magyarország nagyobb városaiban és fejlettebb textiliparuk következtében olcsóbb áruikkal öntik el a vásárokat. Másrészt a felvidéki városik vászonszövői, kereskedői és festői is nagy mennyiségű festett vásznat visznek piacra a szegényebb réteg számára is elérhető áron. A 18. században városban működő mesterek, vagy gyermekeik az egyre élesedő verseny elől kisebb helységekbe telepszenek le, ahová a rossz közlekedés miatt nehezebben jut el a gyáraik terméke és így közvetlenül a helyi szükségletre termelnek, vagy csak egészen kié 45
