Szunyogh Gábor: Mobileum (Tárlatvezető füzetek 3. Budapest, 2008)

Belső égésű hőerőgépek - Nyitott motorházas „ősmotorok”

inerciális-kihagyásos szabályozóval oldották meg. Vizét a gép végében található hűtőtoronyban esőztették, és ventillátorral hűtötték. Amint a következő kiállított gépünk, a Heller és Herz-féle vízhűtéses motor (Heller és Herz Motor és Gépgyár, Budapest, 1906, 96.76.1.) mutatja, a XX. század elején sok gyár készített a lokomobilokéhoz hasonló, nagyméretű (bár kis teljesítményű) motort. Küllemükön szembeötlő a gőzgépekkel való „rokonságuk": robosztus kivitelük, nyitott forgattyúsházuk (karterük), lassú fordulatszámuk, üvegből készült (Henry-féle) olajozó-poharaik, és ezerféle mozgó alkatrészük. A különbség azonban felismerhető: a gőzgépeken soha nem volt elektromos (vagy mágneses) gyújtóberendezés, és munkahengerüket inkább melegíteni kellett, nem pedig vízzel hűteni. A következő gép, a vegyes üzemre átalakított Langen-Wo/f gázmotor (Langen és Wolf, Budapest, 1900, 70.514.1.) szinte kicsinyített mása az elsőként bemutatott (70.493.1. számú) gázmotor-óriásnak: méretei „eltörpülnek" mellette: tömege „csak" 560 kg, teljesítmé-