Kovács Győző: 100 éve született Neumann János (Technikatörténeti monográfiák 1. Országos Műszaki Múzeum, Budapest, 2003)
Kalmár László (1905-1976)
mutattam be én is - az akkor már működő M-3 számítógép nyomán egy memória modellt. Ez volt az első alkalom, hogy a közönség Magyarországon kibernetikai és számítástechnikai berendezéseket láthatott, talán ezért mind a logikai gép, Muszka Dániel a BIV első kibernetikai . , , . , és számítástechnikai szakkiállításán mind a katicabogár, mind pedig a memória modell - a vásár látogatói körében nagy sikert aratott. 1965-ben az addig, az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában működő első elektroncsöves számítógépet, az M-3-at egy URAL-2-es számítógéppel váltottuk fel, a felújított M-3 - a budapesti MTA KKCS valamint a szegedi JATE KibLab munkatársainak a közreműködésével Szegedre a KibLab-ba került, ahol megalapították az első vidéki, egyetemi számítóközpontot. Az M-3-at a KibLab-ban később még számos más számítógép - a MINSzK 22, az R-40 stb - követte. Az M-3 1968. január 2ig működött Szegeden, akkor leszerelték és - sajnos - szétbontották. Ma már csak egyes részei vannak meg a számítástechnikai gyűjteményben. Kalmár László élete végén egy alapelveiben is új, „formulavezérlésű számítógép" terveinek az elkészítésébe kezdett, amit - tragikusan korai halála miatt - már nem tudott befejezni. A KibLab további fejlődését Kalmár László halála gyakorlatilag megállította, ugyanis Kalmár László professzor lelkesedését és aktivitását - sajnos - senki sem tudta pótolni.