Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A tradicionális közlekedésről - Gráfik Imre: A magyar nyereg és használata
94.120.1) tiszafüredi készítésű is lehet. Csakúgy, mint a száz évvel korábbi jelzetű, melynek nyeregtalpán alul olvasható a bevésett 1708-as évszám. Ez utóbbi nyereg (ltsz.: 94.106.1) tárgyszerűen igazolja a tiszafüredi típus 18. század eleji kifejlett változatának meglétét. Tudománytörténeti adalékként jegyezzük meg, hogy e tárgy a ráutaló feljegyzések szerint (NMF 272) a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárából került a Hadtörténeti Múzeumba. A nyereg és nyergelés a néprajzi kutatásokban Már a hazai néprajzi muzeológia első kézikönyve is bemutat nyergeket a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből. Az egyik valójában egy nyeregváz, amely a fanyereg vagy betyárnyereg megjelölés és a kisméretű rajz leírása szerint, a Nagyalföldről származik: ,,Ezt a fanyerget könnyű nyárfából készítik. Alakja szerint eltér az idegen nyergektől, a mennyiben oldallapjait nem fejtok és farrész foglalja össze, hanem elül is, hátul is egy üldő, vagyis bükk vagy nyírfa már természettül szétágazóan nőtt ágai, melyek egyike az első kápa, másika a hátsó kápa. A kapák és a talpak közt van kifeszítve bőrszíjakkal a keskeny ülésbőr. A magyar nyereg alá nyeregvánkost nem tesznek. Ez a nyeregforma már mindinkább pusztulóban van s jóformán csak pusztázók használják. Fanyerget használnak a debreczeni ötös vagy hatos fogatoknál, s a taligások is" (BÁTKY 1906: 84 és 20. tábla 7. rajz.). E nyeregvázzal kapcsolatban több megjegyzést kell tennünk. A nyeregváz rajzát későbbi publikációk is átvették (BALASSA-ORTUTAY 1979: 258 128. ábra: „Paraszt fanyereg. Nagyalföld. 19. század vége"; GYÖRFFY I. é. n.: II: 269. oldal 856. ábra: „NYEREG. (Alföld)"; továbbá: VIIRES 1947: 55. oldal 9. ábra). Sajnálatos módon azonban sem a leírás, sem a kissé idealizált vázlat alapján nem sikerült a Néprajzi Múzeum gyűjteményében a tárgyat minden kétséget kizáróan beazonosítani. Bátky Zsigmond által ismertetett másik nyereg a felszerelt változatok közé tartozik, a leírásban származási helyeként Szentes szerepel (BÁTKY 1906: 85 és 20. tábla 11. rajz). A nyereg megnevezés, valamint a közölt — ugyancsak kisméretű grafika és az ismertetés alapján a 16672. leltári számú tárggyal (lásd Adattár) azonosítható. A betyárnyereg elnevezés, mely később több más nyeregnél is feltűnik, föltehetően egyfajta folklorizáciő eredménye, de egy—egy konkrét tárgy esetében nem zárható ld, hogy valóságos nyereghasználati körülményre utal. A nyeregforma használatával kapcsolatos „pusztázó" fogalom magyarázatát a kecskeméti pusztaság pásztorkodásának leírása során, mint a községlakók ellentétpárját értelmezhetjük (MADARASSY 1912: 13). A magyar parasztság körében használt nyergekről a debreceni lófogatok kapcsán a Magyar Nyelv hasábjain is olvashatunk egy rövid leírást: „ide írom a debreczeni nyereg mesterszavait, a mint következik: 1. Nyeregfa. 2. Első nyeregkápa. 3. Hátulsó nyeregkápa. 4. Farbőr, vagy s..gbőr. 5. Oldalbőr. 6. Heveder. 7. Felrántó. 8. Kengyelszíj. 9. Fokostartó. 10. Csattos darabok. 11. Keresztfa, (mely azért máshol keresztvas, ha rézből van is, mert ez így van magyarul)" (HERMAN 1910: 51.). A 20. század elején a magyar nyereg szakmai leírását a készítés szempontjaira való tekintettel, a nyerges- és szíjgyártómesterség tárgyalása során Freeskay János teszi közzé: „A magyar nyereg (ungarischer Sattel, Bocksattel) állványa minden más nyeregétől eltér. Nyárfából vag}' hársfából való oldallapjai, talpai mintegy fél méter hosszúak, szélességük 1214 cm. S vastagságuk 3 cm. Ezeket azonban nem fejfok és farrész foglalja össze, hanem elül
