Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)

A tradicionális közlekedésről - Gráfik Imre: A magyar nyereg és használata

bőrdarab (...) Bőrt, juh- vagy kecskebőrt tettek, ezáltal kengyelszíj alá talán egy másikkal vagy ugyanannak az egyik szélével letakarták, hogy a lovat se a lovast fel ne törje, ennek a primitív bőrnyeregnek évezredeket túlélt emléke a csikósnyergen a nyeregbunda fekete juhbőrből, eme feltevésemet legyen szabad bizonyítanom a hortobágyi csikósoknál általánosan használt priccsel. Neve új és idegen, de formája ősi és jellemző. E lószerszám több mint egy kengyel, kevesebb, mint a nyereg. Fő alkotórésze a két kengyelvas és kengyelszíj, a mely utóbbi egy többszörösen összehajlott, végein legömbölyített, négyszög alakú, nag}' öltésekkel összevarrott nemez. Anyaga rendesen szürkepokróc. Lekötője nincs, csak a lóra teszi. Ha fel akar ülni, ballábát a bal kengyelbe teszi, s mikor rátámaszkodik a prices jobbszárnyát a lóháton keresztül kezével erősen tartja s felül, többé nem csúszik ki s csak a tanulatlan fiú esik le a lóról a nyereggel együtt" (ECSEDI 1914a: 48—49.). Használói főként a csikósok, készítője egyaránt lehet szíjgyártó, de ügyes kezű pásztorember is meg tudja csinálni (BÉRES 1962: 153-154). A magyar nyereg jellemzői Mint arra már utaltunk a magyarság a Kárpát-medencébe egy kifejlett nyeregtípus ismeretével és használatával érkezett. Ez a típus az ázsiai nomád népek körében fejlődött ki, változatai a mai napig fellelhetők Közép-, és Kelet-Ázsiában (GRAFIK 2002; SZÖLLÖSY 1998). A honfoglalás óta eltelt időszakban a Kárpát-medencében részben belső fejlődés következtében, részben idegen hatások alatt megszilárdult a kapás— talpas/deszkás alaptípus. Ilyenformán joggal nevezhető ennek és a magyarság különböző társadalmi rétegei, csoportjai körében elterjedt változatainak magyar nyereg-ként való megnevezése. A variánsok áttekintése alapján azt állíthatjuk, hogy e nyereg legfontosabb jellemzői az alábbiak: 1. a szerkezet minden esetben kápás-talpas/deszkás nyereg-felépítésű; 2. 2. a honfoglalás korából származó példányoknál, sem az első, sem a hátsó kapán nincs ún. kápafej; 3. a későbbi korszakokban használt nyergeknél többnyire az első kapán már elő fordul (hat) kápafej, a hátsó kápa azonban még döntően karéjos kiképzésű; 4. az újkorhoz közeledve már többnyire mindkét kapán megtalálható a különbözőképpen kifaragott kápafej; 5. minél korábbi egy nyereg, annál valószínűbb a kapák dőlésszögének a 90 fokhoz való közeh'tése, de megfigyelhető, hogy az első kápa mindig meredekebb állású, mint a hátsó. A 17—18. századi Magyarországon „külön társadalmi világ a lóval foglalkozók köre (...) Az utak rosszak, a kocsikat, szekereket, hintókat négyes, hatos fogatok húzták, nyeregből hajtottak (...) A század virágzó iparai: nyerges, szíjgyártó" (R. VÁRKONYI 2002: 60.). A magyar nyereg részletes leírásaival legkorábbról a 19. század első évtizedeiből rendelkezünk. Alistai Máttyus János huszár főhadnagy 1828-ban megjelent, „A nemzeti lovag" című munkájában, a magyar nyeregről a következőket írja: ,^A magyar nyereg egyrétü alkotmánya miatt a karcolásra legalkalmatosabh, legócsóbb és legtartósabb. Ámbár ebben a lovag lova mindennémii helytelen