Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A tradicionális közlekedésről - Szulovszky János: Iparosok a közlekedésben, 1892
kiadványai, az ipartestületek statisztikái (részben az előbbiek évkönyveiben, részben az országos statisztikai hivatal évkönyveiben publikálva), a pénzügyminisztérium szervei által készített adóstatisztikák és különböző, egy-egy ágazatra, iparos csoportra vonatkozó egyedi felvételek: háziipari statisztikák (1883), cigányösszeírás (1893), malomipari statisztikák az 1863., 1873., 1894. és 1906. évekből. Ide sorolhatók továbbá a kormány egyes elmaradott területek felsegítésére vonatkozó gazdasági akcióiról, valamint a különböző háziipari tanfolyamokról készült jelentései, és a sort valószínűleg tovább lehetne folytatni. Tény viszont az, hogy ha a népszámlálási adatokat az utóbb jelzett közlésekkel összehasonlítjuk, akkor az adott terület és időpont vonatkozásában mindig a népszámlálás adata a nagyobb és a pontosabb". 17 Tanulságos és sokatmondó, hogy e részletező felsorolásban az egyébként igen széleskörűen tájékozott, rendkívül alapos forrásismerettel rendelkező szerző még csak meg sem említi a gazdasági címtárakat. Ezzel nincs egyedül. Jóllehet, akadnak olyan kutatók (ha nem is sokan), akik egy—egy adatmorzsát felhasználnak ebből a fajta kútfőből is, a többség azonban — még ha munkájában hasznosíthatná is — olybá tűnik, nem is ismeri ezt a forráscsoportot. Mindenesetre a gazdacímtárakat leszámítva 18 tudományos figyelem nem irányult igazán ezekre. Ennek tulajdonítható, hog}' noha alapvetően igaz Faragó Tamás idézett megállapítása, mégis sommásabb a kelleténél: ugyanis Jekelfalussy 1892-ben kiadott címtára felveszi a versenyt a publikált népszámlálási adatokkal. Nemcsak azért, mert a népszámlálási adatok felhasználásával készült, hanem mert általa a számok nevesíthetőek is. Ez nem egyszerűen a mikrotörténelem aspektusa miatt fontos — amelynél a nevek, az egyének szintje felértékelődött —, és nem is csak azért, mert lehetővé teszi a többszakmás vállalkozók feltérképezését, hanem mert kellő odafigyeléssel ezáltal elég jól kiszűrhetőek a foglalkozási nomenklatúra azon "megoldásai", mint például a sachter besorolása a mészárosok közé. Ezen túlmenően a nevek egyúttal kitágítják e forrástípus tudományos felhasználói körét a nyelvészeti stúdiumok irányába is: ilyen nagyságrendű — több százezres! — minta alapján nemcsak Magyarországon nem történt névtani elemzés, ez még nemzetközi viszonylatban is fölöttébb ritka. A következőkben a terjedelmi korlátok miatt nincs módom a Címtár közlekedéssel kapcsolatos szakmáinak a vázlatos elemzésére sem, csupán ezek megemlítésére. Természetesen megtalálhatók az olyan hagyományos foglalkozások a kötetben, mint amilyen bognárokéVagy a nyergeseké. A kocsi készítéséhez több szakma is kötődik: a kocsigyártók mellett a kocsifényezők és a kocsi-kenőcsgyártók, de már van kocsitengely-gyár is. A vasúttal kapcsolatos foglalkozások is egész bokrot képeznek. A vasútépítők és vagongyárak mellett vannak vagonkölcsönző-intézetek, gazdasági és vasúti gépjavító-gyárak és műhelyek is. A Címtár megemlít továbbá vasútfelszerelési gyárakat és raktárakat, valamint szállítható mezei vasút-raktárakat. Megjelenik a bedolgozó ipar is, vannak, akiknek a vasúti talpfakészítés ad megélhetést. Bár vannak Magyarországon is, de a hajóépítők és hajóácsok inkább Horvátországot és Fiumét jellemzik. A hajógyárak mellett a jegyzék feltünteti a hajótulajdonosokat, a hajózási ügynököket és a hajózási vállalatokat is. A Magyar Korona Országaiban árboc és evezőkészítő csak Fiumében és Horvátországban, vitorlagyár csupán Fiumében volt. A Címtár pontosabb meghatározás nélkül szerepelteti a szállítókat. A szűkebben vett Magyarországon összesen 204 ilyen önálló vállalkozó akadt, s mintegy száz településen volt székhelyük.
