Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
A tradicionális közlekedésről - Kemecsi Lajos. Az észak-dunántúli paraszti járműkultúráról
kád alakú kas az egyik legfontosabb jellegzetessége a vidék járműveinek. Kevésbé jellegzetes alkatrész volt a fonott üléskas, amely a Dunántúl más területein is elterjedt. A kocsiszekrény lezárására használt alkatrész, a saroglya méretében, s vasalásában figyelhető meg alkalmanként különbség. Az egységesebb kép kialakulását nagymértékben befolyásolta a kerékgyártók saroglya WVíwjainak használata. A fogatolás jellegzetességei A különböző járműveket csak a fogatolás, jármolás jellegzetességeinek feltárásával együtt ismerhetjük meg ténylegesen. Az Észak-Dunántúlon a ló és a szarvasmarha fogatolása volt a meghatározó. A kétféle fogatolás közül a szarvasmarha alkalmazása a 20. század első évtizedeitől fokozatosan visszaszorult. A területre vonatkozó, megbízható 19. század végi, és a későbbi statisztikákból jól követhető a szarvasmarha állományon belül lezajló fajtaváltás. A fuvarozás, fogatolás céljára tartott lovak, ökrök vagy tehenek száma napjainkra egyes nag)' fuvaros hagyományokkal rendelkező falvakban is minimálisra csökkent. A két fontosabb vonójószág mellett egyes területeken kialakult s még jelenleg is kutatható, más állatok, pl. a szamarak fogatolása. Az észak-dunántúli régióban, sőt egész Magyarországon a 19—20. században az állatösszeírások alapján tudjuk, hogy Ácson tartották a legtöbb szamarat. A szamártartás néprajzi kutatása az elmúlt évtizedekben is hozott új eredményeket. Az adatok többsége azonban az Alföldről és Északkelet-Magyarország középhegységi tájairól származott. Az ácsi szamártartás intenzitásának okait kutatva több összetevő komplex hatásával magyarázható a jelenség: így a hagyományos szőlőművelés, a 19. században virágzó juhászat, illetve a napjainkban is élő szántóföldi munkák és a rövidtávú fuvarozás mellett a szamárhús és zsír fogyasztását emelhetjük ki. S bár a környező településeken élők megkülönböztető gúnynevekkel — pl. Csacsifalva, Rio de Nagyfülek — illetik az ácsiakat, ők továbbra is a szamártartás előnyeit hangsúlyozzák. A szamár fogatolásának módja változatos. A hagyományos kétkerekű taligák helyett, gumikerekekkel felszerelt házilag készített fém jármű az általános. A legkedveltebb a lóval vont járműnél kisebb méretű ún. gumis vagy platós kocsi, amely a taligánál nagyobb 9 1 rakterével, könnyebb rakodhatóságával gyorsan kedveltté vált. A szamártartáshoz kapcsolódó hagyomány fennmaradását az állatok sokoldalú hasznosítása tette lehetővé. S amíg a tatabányai, komáromi cukrászok előszeretettel átveszik a szamárzsírt süteményeik készítéséhez, ez a hagyomány nem múlik el Ácson. Annak ellenére így van ez, hogy az ország más területein egyre inkább igaz Túri Mészáros István 1912-ben megfogalmazott érzékletes mondata: "Ma már csak egynehány szamár orditgat a rónán a régi dicsőségről . A kutatási területen a szarvasmarhák igázásánál alkalmazott vonóeszközök közül a kettős járom volt a legelterjedtebb. A jármok lényegében egyetlen variánsba tartoznak az egész észak-dunántúli régióban, ti. a Kárpát-medencében legáltalánosabb keretes típusba. A legelterjedtebb kettes jármok mellett a Szigetköz vidékén volt ismeretes a homlokiga. A nyelvterületen a fejiga egyetlen megbízhatóan adatolható használata ehhez a vidékhez köthető, elsősorban német nemzetiségű falvakban volt ismeretes. Az Észak-Dunántúlon
