Katona András szerk.: Közlekedés a Kárpát-medencében, Újabb kutatási eredmények (Budapest, 2003)
Gazdasági, hadügyi kérdésekről - Krámli Mihály: Az osztrák-magyar DREADNOUGHT programok
Ezeket már Parsons-féle turbinák hajtották volna, melyek licencét ekkor vette meg a trieszti gyár. A Danubius is ekkor kezdett tárgyalásokat a német AEG-vel turbinalicenc vásárlásáról. Az összesen nyolc előterv közül öt 10 löveges, kettő 8 löveges, egy pedig 12 löveges volt. A változatok a lövegek elrendezésében és a melléktüzérségben különböztek egymástól. Meg kell mondani, a nyolc terv egyike sem mutatott semmiféle hasonlóságot a később ténylegesen megépült hajókkal. Ez is mutatja, hogy a későbbi TEGETTHOFF-osztályhoz egyáltalán nem vezetett egyenes út. A tervek eredetileg 50-es kaliberhosszúságú lövegekkel számoltak, de ezzel a változattal a Skoda gyárnak problémái voltak. Ezért a rövidebb, 45-ös változat (ezt építették a RADETZKY-osztály hajóiba is) mellett döntöttek, miután megállapították, hogy a két változat páncélátütő képessége alig különbözik. A számítások szerint az így elért súlymegtakarítás lehetővé tette az övpáncél 20 mm-rel való megnövelését. Ennek alapján 1909. április 20-án a haditengerészet megbízta a Stabilimentot egy hat ikertoronyban 12 db 30,5-es 45-ös kaliberhosszú ágyúval felszerelt változat kidolgozásával, azzal a kikötéssel, hogy a 20 000 tonnás vízkiszorítást nem lehet túllépni. Egy hét múlva az 5A és 5B jelű vázlatok már el is készültek. Ám hamarosan egy még újabb terv érkezett, a 8as számú, amely Montecuccoli személyes kívánságára készült. Ez a változat volt az első, amely hasonlított a későbbi TEGETHOFF-osztályra: négy hármas lövegtoronyban 12 löveggel láttál el. Mindez nem volt véleden: az építendő olasz dreadnoughtról mind több részlet derült ld, többek között az, hogy 12 db 30,5-es ágyúval fegyverzik fel, négy db hármas toronyban. A haditengerészet vezetősége nem akart kizárólagosan a műszaki bizottságra és a Stabilimentora támaszkodni. A berlini osztrák katonai attasé révén sikerült engedélyt kapniuk arra, hogy betekintést nyerhessenek a legújabb német csatahajótervekbe. Montecuccoli titkárát, Koudelka fregattkapitányt küldte 1909 áprilisában Berlinbe, akit maga Tirpitz tengernagy fogadott. Tirpitz elsősorban a páncélvédettség és a torpedóvédelem fontosságára hívta fel Koudelka figyelmét. A németek komoly, és persze költséges víz alatti robbantási kísérleteket végeztek, amelyből kiderült, hogy az úgynevezett torpedófalat a hajó oldalától legalább 3—4 méterre kell elhelyezni, hogy kellő védelmet nyújtson a torpedók ellen. A Monarchiában csak l:10-es modellkísérleteket végeztek, ami nem járt értékelhető eredményekkel. Koudelka megmutatta a legújabb vázlatokat is. Tirpitz a 20 000 tonnás vízkiszorításhoz képest a 12 ágyús fegyverzetet túl nehéznek tartotta. A németek még szövetségesek közt is ritkaságszámba menően sok adatot adtak át az osztrákok számára, ám ezekből, mint később látni fogjuk vajmi kevés hasznosult. 1909-ben újabb tervpályázatot írtak ki, a műszaki bizottság és a Stabilimento részére. A Stabilimento hat tervet nyújtott be. Az igazán új ezekből csak kettő volt. Az F terv gyakorlatilag megegyezett a korábbi 8-as tervvel: 12 db ágyú négy hármas toronyban, de övpáncélja vastagabb, 280 mm volt. Egyedül itt érhető tetten a Koudelka-misszó hatása: az újabb terveken az övpáncél vastagsága megnövekedett. 1909 augusztusában a bizottság összefoglalta a tervekkel kapcsolatos álláspontját. Úgy vélték, a 20 000 tonnás vízkiszorításnak a tíz löveges változat felel meg, ám végül a 12 löveges, 4 hármastornyos változat mellett döntöttek. Ebben meghatározó szerepe volt Montecuccolinak, aki ragaszkodott a 12 ágyúhoz, mivel az olasz hajó is 12 ágyús volt, viszont pénzügyi—politikai okok miatt nem engedte túllépni a 20 000 tonnás vízkiszorítást.
