Vágvölgyi Ádám: Junkers F-13. A Junkers repülőgépek története 1909-től 1932-ig (Budapest, 1990)

Az első kísérletek

Junkers-művekben, Dessauban a fémrepülőgép építéséhez szükséges technikai feltételek még nem álltak rendelkezésre, Junkers a hadseregtől egy kísérleti példány elkészítésére kapott megbízást. Mivel addig a repülőgépeket csak vékony szárnyszelvénnyel építették, a különböző intézetekben, mint például az Eiffel és a göttingai Aerodinamikai Intézetben csak ezekkel végeztek aerodinamikai vizsgálatokat. A vastag szárnyszelvényekre vonatkozó mérések elvégzésére először Aachenben, később Dessauban létesítettek szélcsatorna berendezéseket. A kísérleti repülőgép megépítéséhez a Junkers & Co. üzemben, Dessauban, — ahol polgári szükségletre főként hőtechnikai berendezéseket állítottak elő — Otto Mader és Hans Stendel irányításával fogtak hozzá. Ehhez az újszerű feladathoz még nem állt rendelkezésükre olyan már megvalósított gyártmány, melynek tervezési és építési tapasztalatait legalább részben átvehették volna. Ezért a gép építése során minden újonnan megkezdett munkafázis egyúttal újításnak volt tekinthető. A kezdeti időkben végzett kísérletekről és ezek gyakorlatban történt kipróbálásáról, az ezek során előállott nehézségekről ma már nem lehet hű képet adni. Gyártási rajzok hiányában a kísérleti szerkezet egyik végét sokszor úgy kezdték el építeni, hogy nem tudták a szerkezet másik vége hogyan fog kinézni. Azért, hogy a vastagszelvényű szárnyon a felhajtóerő által keltett hajlító és csavaró igénybevételeket a lehető legkisebb súlyú szerkezettel fel lehessen venni, a szárny szerkesztésénél a következő két alapelvet kellett betartaniuk. A hajlítónyomatékot felvevő nyomott és húzott szerkezeti elemeknek a szárnyszelvény semleges tengelyétől lehetőleg távol kell lenniük, hogy az általuk létrehozott nyomaték karja ezáltal a legnagyobb legyen, így a húzó- és nyomóerők kicsik lesznek. A nyomaték felvételére be kell vonni minden szerkezeti anyagot, tehát a szárnyborító lemezt is. Teherviselő borítás. . . így jött létre egy elméletileg kedvező szerkezet, a „teherviselő borítás", ahol minden nyomó-, húzó- és nyíróerőt a szárnyborítás vesz fel. Építési anyagként súlymegtakarítás számára csak a 0,1 milliméteres, vagy ennél vastagabb vaslemez állt rendelkezésre, aránylag kis táblákban, különböző szilárdsági tulajdonságokkal. Gondot okozott, hogy a szárnyborítás felső, nyomott részén bekövetkezhető gyűrődés miatt az elméleti nyomószilárdságnak csak egy tört részét lehetett figyelembe venni. Azért, hogy a vékony lemezekből képzett szárnyborítás teherbírását növeljék és kellően merevvé tegyék, a borítólemez belső oldalára hullamosított második lemezréteget hegesztettek. (8. ábra, VI. o.) A szárnyat rövid darabokban állították elő, majd a végén teljes szárnnyá hegesztették össze. (9. ábra, VI. o.) A még tökéletlen hegesztési technológia miatt különösen sok nehézséget okozott a vékony vaslemezek vastagabbakkal való összehegesztése. ( 10. ábra, VII. o.) Az első. . .a pléhszamár. . . A kísérleti gép végre elkészült. A terhelési próbákat is elvégezték, de a gép berepülése még hátra volt. (11. ábra, VII. o.) A Junkers-műveknek sem saját repülőtere, sem pilótája nem volt. Ezért a gépet, amit J-l típusjelzéssel láttak el és ahogyan később nevezték a „Blechesel"-t (pléhszamár) vasútra rakták és Döberitzbe szállították. (12. ábra, VIII. o.)