Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

DR. WALKO LAJOS. m. kir. titkos tanácsos, 1922—1926. években kereskedelemügyi mi­Aniszter, azután külügyminiszter, legnagyobb képességű miniszterek közül való. Budapesten 1880-ban született. Ugyanitt járt középiskolába. A jogot Budapesten, Lipcsében és Berlinben végezte, majd ügyvédi diplomát szerzett. Működését a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bankban kezdte, ahol csakhamar cégvezető lett. 1911-ben az állam szolgálatába lépett és nyolc év alatt a pénzügyminisztériumban államtitkárságig emelke­dett. 1922-ben a Bethlen kormányban elvállalta a kereskedelmi tár­cát 1926. évben vált meg ettől. Az ő minisztersége idejére esnek az úgynevezett ,,Bé listák", az államháztartás egyensúlyának helyre­állításáról szóló 1924. IV. tc.-kel a szanálás a vasúton. Ugyancsak emlékezetes az államvasuti tisztikar előtt Walkó minisztersége, mert ekkor fosztották meg a vasúti VI. rangosztályt a törvényes illetmény­jogoktól az I. o. szabadjegytől, (a tiltakozás memorandumát l.VII. rész 3 fejezetében.) Amikor Walkó külügyminiszter lett, felkereste interjúért az „Újság" munkatársa, akinek a következő érdekes választ adta: „Azén szerepem itt sajnos mindössze annyi, — vigyáznom kell, hogy az asztalomról a tintatartót el ne vigyék." 540

Next

/
Thumbnails
Contents