Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

I. RÉSZ. A vasutasság megjelenése előtti idők ismertetése

SZÉCHÉNYI ISTVÁN GRÓF A be\ezető részét szórul-szóra ideiktatjuk: „Felséges Haza!" Hosszú álmaink s több, mint félszázados szónoklataink után úgy látszik: elvégre «tennünk» is kellene valami nagyobbszerűt már, ha a nemzetek sorából dísztelenül kisodortatni nem akarunk. Fajtánk csodálatosan íentartotta magát, de most bizonyosan bukik, vagy hosszú sorvadásnak indul, ha — mielőtt késő volna — a meddő vitatkozások vágásibul kibontakozva, a lények mezejére nem áll. Szebb jövendőket, a telt azonban, még korántsem biztosítja, — se körül ne csaljuk magunkat, — ha az efféle felszínes, egyoldalú, vagy éppen éretlen. Nekünk magyaroknak, rémítő hátramaradásink közt régibb nemzetek tapasztalásit felkincselve, organicus, egybenfüggő, az egész hazát egyiránt érdeklő eljárásra van szükségünk. Minden mi egyes osztályok, vagy épen egyesek érdekeit ápolja, vagy a hon csak bizonyos tájainak kedvez, egyenesen bántalom az egészre: minthogy felvirágzás tekintetében nem megyékről, egyes halóságokrul, duna- vagy tiszai kerületekrül, vagy egymástól elszigetelt kastákról van és lehet többé szó, hanem — hála a mennyei Gondviselésnek, — valahára az egyetemes hazának szent ügye forog kérdésben. Házsártos, egymást üldöző népbül, mely erejét kölcsönös zsibbasztásra fecsérli, elvégre egy családdá, egy és osztatlan erős nemzetté akarunk és Isten segítségével fogunk összeforrni, mert csak így válhat — most csekély, mivel eldiribolt — erőnk eldöntő súllyá. Efféle nélkül pedig minthogy egyedül erő szolgálhat nemzeti boldogság valódi alapjául, soha sem fog vérünkre derülni mosolygó üdv. Minden oldalrul szükséges ehhez képest, — legyen az bár szellemi, bár anyagi, — gyökérig ható egyeben függő, s ernyedetlen állhatatossággal ápolt javítás. Közlekedések nem képezik az ország velejét ugyan, de csak olly halások van, mint valami élő test vérereinek, ámde, noha azok jobb léneli ismertetésünk keretéi, csupán utalunk rá és aki hozzájuthat olvassa el, mert ez még ma is a legkiválóbb vasúti szakmunka. (A kamatbiztosítás az a rendszer, mellyel az állam a magántőkével létesített vasútak részére, bizonyos százalék jövedelem elérését állami pénzbeli hozzájárulással biztosítja. Ezzel ösztönzést ad a tőkéseknek, a vasútak létesítéséhez). Érdekes feljegyzés, bogy Macaulaij a világ egyik legnagyobb közf

azdásza 1830-ban, az államvasuti rendszer ellen nyilatkozva a következőet mondotta: «Azt hiszem, bogy a magánosok által vasútak és csatornák építésére szánt összegek sokkal több hasznot hajlanak a közjólétnek, mintha az állam a magánosok állal befektetett összeg tízszeressét szentelné e célra». És íme nem Macaulay-nak, hanem Széchenyi-nek volt tisztább jövőbelátása. (Wührl Jákó: «Vasúti Lexikon», Bp. 1879.) 4 49