Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

A VASUTASOK ELLENFORRADALMA év június 6-án d. u. 6 órakor nagy országos ünnepség keretében, fényes külsőségek között leplezték le ezt az emléktáblát, melyet azi Egyesült Keresztény Nemzeti Liga józsefvárosi osztálya ajándékozott a magyar vasutasok bátor hazafiságának megörökítésére. A márványba vésett arany betűk megállásra késztetik a járókelőket. Álljunk meg most mi is egy pillanatra és szenteljünk időt a bátor vasutasok emlékének. Tizennyolc esztendővel ezelőtt történt. Szereplői még élnek és legnagyobbrészt itt járnak közöttünk. Mégis valahogy csodás messzeségből tűnik elő ez a nevezetes vasúti ellenforradalom. Az igazi hősök nagyobbára szerényen félrevonultak és átengedték az ünnepeltetést másoknak. De a történelmi igazság kiemeli őket a feledés homályából és megeleveníti a vasutas ellenforradalom idejét. Az akkor fölvett történelmi filmet most az olvasó elé vetítjük a maga igaz valóságában. Lehetetlen szégyenkezés, arcpirulás és megdöbbenés nélkül visszagondolni a rémuralom idejére. A történelmi igazság tollával ideírhatjuk azt az elvitázhatatlan tényt, hogy a gerinctelenségben tartott megalkuvásra és alkalmazkodásra nevelt középosztály gyengesége és az osztálygvülöletre nevelt, vérszemet kapott munkásság nélkül nem tudta volna az a néhány feltolakodott sehonnai az ezeréves Magyarországon i33 napon át bitorolni a közhatalmat. Nem tudott volua Szamueli Tibor egymaga több, mint IOO és Sturcz Károly egymaga 65 becsületes magyar embert ártatlanul kivégeztetni. Nem küldhettek volna válogatott kínzásokkal 590 embert a másvilágra, csak azért, mert «a polgári osztályhoz tartoztak». Nem szenvedhetett volna annyi jó magyar hosszú rabságot, nem menekült volna önként a halálba sok-sok önérzetes hazafi és nem szórták volna ki hivatali, állásukból a becsületes magyar vezetőket. Nem némíthatták volna el a polgárság lélekzetét, a napi sajtót, nem helyettesíthették volna vörös szennylapokkal. Sok ellenforradalmi kísérlet volt az országban, melyet elszigeteltségüknél fogva vérbe fojtottak az uralmon lévő zsarnokok. A vasutas ellenforrjadalomban közel 4o,ooo vasutas vett részt és mindössze csupán két vidéki halálos áldozata volt, ami fényesen bizonyítja annak a feltevésnek igíazát, hogy ha a Ludovikások a vasutasokkal egyidőben léptek volna az ellenforradalmi frontba, 2 hónappal hamarább ért volna véget a kommün és sok-sok magyar élet megmaradt volna, sőt talán a román megszállás sem következett volna be. Az ellenforradalmár vasutasok kezében nem volt fegyver. De a száguldozáshoz szokott Számueli Tibor halálvonata a vasutas ellen forradalom idején csak lépésben tudott állomásról-állomásra haladni, mert a bátor vasutasok nagyon sok helyen felszedték a síneket. A Dunántúlon 8 napon át tartott a vasutas-sztrájk, közben ugyan ment egy-két terroristák által és 'k'ommunista mérnökkel vezetett vonat, de általában megállapítható, hogy a vasutasokkal nem mertek a gyáva népbiztosok a passzív rezisztencia miatt erőszakkal fellépni, hanem alkudoztak, arany- és ezüstpénz verését, kékpénzben való fizetést, jobb élelmezést és fűt-fát Ígértek, csak azért, hogy ne sztrájkoljanak. 517