Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

A VÉG KEZDETE A vég kezdete. A kudarcbafulladt kísérlet azonban csak látszólagos nyugalmat teremtett, mely 1918. október 23-ig tartott. Október 25-én éjjel, a honvédelmi minisztérium titkos telefonján felhívták báró Szterényi VI. Andrássy-út 88. szám alatti lakását és sürgősen kérették föl a honvédelmi minisztériumba. A beszéd mindössze ennyi volt: „Sür­gős, — gyere azonnal!" Szterényi meglepetve kérdezte: „Mi lehet ebben az éjjeli órákban olyan sürgős? „Szurmay honvédelmi minisz­ter a következőket válaszolta:" Ne kérdezz sokat, itt lesznek Wekerle meg a többi miniszterek is, gyere rögtön, itt biztosabb". Elküldte az autóját is. Szterényi egész éjjel dolgozott s így az indulásra készen volt. Tőry igazságügyminiszter, Wekerle miniszterelnök és többi magasrangú katonatiszt már ott volt, — a többi útban volt. Csak gróf Serényi Béla földmívelési miniszter üzente azt: „Hagyjatok aludni, nevetséges ez az aggodalom". Hogy nem volt nevetséges, hogy az or­szág nagy veszedelem előtt állott, azt a történelemből, sőt nem is volt olyan régen a saját bőrünkön megtanultuk. Megboldogult IV. Károly királyunk eckartsaui nyilatkozatát szószerint idézzük, mert ez a nyilatkozat mindenkit meggyőz arról, hogy miért adta a király ezt a nyilatkozatot: „A nemzetgyűlés tudo­másul veszi és törvénybe iktatja IV. Károly királynak következő nyilatkozatát: trónralépésem óta mindig arra törekedtem, hogy né­peimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam, amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet fejlődésének, mely iránt változatlanul szeretettel vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételtől az államügyek vitelében le­mondok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja. Kelt, Eckartsau, 1918. novem­ber 16-án. Károly". Tekintettel arra, hogy IV. Károly király e nyilatkozatával minden részvételről az állami ügyek vezetésében lemondott és azóta is az országtól távol van, anélkül, hogy a királyi hatalmat gyako­rolná, a nemzetgyűlés addig is, míg az állami főhatalom gyakorlá­sának végleges rendezése megtörténik: az államfői teendők ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ: Előzmény. 1918. november 13-án három főrend: Wlassits báró vezetésével felkereste Eckartsauban Károly királyt, hova a bécsi 505

Next

/
Thumbnails
Contents