Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

III. RÉSZ. A vasutasok önvédelmi harcától — napjainkig

A MAGYAR VASUTASSÁG OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME a II. oszt. vaskoronarenddel tüntették ki. Erélyének volt eredménye az is, hogy a közlekedési tanfolyamok, már fennállásuk első éveiben saját külön díszes palotájukban helyezkedtek el. Ministeri tanácsossá 1893-ban lépett elő s a következő évben, a mikor Reiszig államtitkár a belügyministeriumba ment át, a vasúti szakosztályra nézve államtitkári hatáskörrel ruháztatott fel. 1895. február 5-én pedig államtitkárrá nevezték ki. Tagja volt a székesfőváros törvényhatósági bizottságának is. Része volt a fővárosi villamos hálózat megteremtésében, a melynek azután kormánybiztosává neveztetett ki.*) Már 1878ban mint főmunkatárs lépett a „Központi vasúti és közlekedési közlöny" szerkesztőségébe, a melyből a „Vasúti és közlekedési közlöny"-t alapította, a melynek 1887. elején társa, György Endrének visszalépése után, tulajdonosa lett. 1882-ben az „Útmutató" hazánkban hézagpótló vállalatot alapította. Ettől, valamint a „Vasúti és közlekedési közlöny" szerkesztésétől azonban 1887-ben visszalépett. Úttörő működést fejtett ki azzal, hogy a „Magyar vasúti évkönyv"-et megalapította és azt szerkesztette 1877—1884-ig. Országgyűlési képviselővé 1895-ben választották a széki választókerületben, 1896-ban pedig Kaposvárott és a fővárosi III-ik kerületben megválasztatván, az előbbit tartotta meg. 1897-ben a brüsszeli világkiállítás magyar osztályának elnöke volt. 1898. július 29-én vált meg államtitkári állásától azután, mint orsz. képviselő működött. 1905-ben a Fejérváry Géza báró kabinetjében elvállalta a kereskedelmi tárcát és azt a koalíciós kormány megalakulásakor 1906. április 9-én Kossuth Ferencnek adta át. Az ő javaslatára nevezték ki Szterényi József miniszteri tanácsost államtitkárnak. Vörös minisztersége alatt, amint már 432. oldalon említettük, nemcsak nem tiltották, de egyenesen elősegítették a vasutas egyesületek megalakulását. Vörös László 1925. október 23-án halt meg Budapesten. Utolsó éveiben visszavonultan, csak a tudománynak élt. Érelmeszesedés döntötte ki az élők sorából tevékeny életének 77-ik évében. Soha el nem muló szeretettel őrizzük emlékét! *) Lásd a 359. oldalon a földalatti villamosvasút építését és az itt levő műmellékleten a villamos- és a lóvasút találkozását. 440