Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

A MAGYAR VASUTASSÁG OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME zatérésük után**) Ludvigh Gyulát főmérnökké léptették elő és majd az átszervezett vasútépítészeti főfelügyelőséghez került Banovits Kajetánnal és Robitschek Sándorral együtt. Innen kirendelték a károlyváros-fiumei nagyvárad-kolozsvári, később a hatvan-szolnoki vonal nyomj elzéséhez. A kormány 1872-ben Törökországba küldte, hogy a török vasutaknak az európai vasutakhoz leendő csatolását tanulmányozza. Ez a Balkán félvad népei között nemcsak fontos, de igen veszélyes megbízatás is volt. Lóháton járta be az egész terepet és gazdag adathalmazattal hazatérve, elkészítette a terveket. Helyszíni tapasztalatát nemcsak a török, hanem később a bosnyák nehéz terepen is érvényesítette. A Fekete és Középtenger közötti vízválasztó legkönynyebb áthatolása céljából Üszkübtől Kumanova felé tervezte a vasutat, mely később a Morava völgyében valósággá vált. 1874—75-ben a boszniai és román vasúti csaWákozási konferencián a magyar kormány képviselője volt. 1887-ben műszaki tanácsossá nevezte ki Ordódy Pál miniszter, majd báró Kemény Gábor 1883ban a Máv. igazgatóság összülésének rendes tagjává rendelte. 1885-ben az országos kiállításban a közmunka- és közlekedési minisztérium osztályát oly kiváló szakértelemmel és finom Ízléssel rendezte, hogy a kiállítás fénypontja ez a pavilion lett. Ekkor Őfelsége Ludvigh Gyulát a III. oszt. vaskorona-renddel tüntette ki. 1887. február 17-én Lukács Béla Máv. elnökigazgatót kinevezték államtitkárnak és berendelték a kereskedelmi minisztériumba. Ekkor került Ludvigh Gyula, mint miniszteri tanácsos a Máv. igazgatóság élére elnöknek. Ami ezután történt 22 éven keresztül a Máv.r.ál, az a nagy fejlődés szorosan összefüggött ennek a kiváló, — sőt kortársai közül kimagasló, — embernek rátermettségével. Őfelsége épen úgy ismerte, mint az igazgatóság tisztviselői. Mikszáth Kálmán írta meg*) Ludvigh Gyula főrendiházi örökös tagságának történetét, mely bizonysága annak, hogy Őfelsége nagyon szerette Ludvigh Gyulát. Az eset röviden a következő: 1893-ban megüresedett négy főrendi hely. Wekerle miniszterelnök mind a négy helyre megtette a javaslatát. Egy név Őfelségének nem tetszett. — Egy másik negyediket ajánljon kedves Wekerle! Wekerle zavarba jött és „legközelebbig" gondolkodási időt kért a királytól. Pár nap múlva referáda után Őfelsége kérdezte Wekerlétől: ki a *) „Az én kortársaim" („Az Újság" kiad. 1904.) c. művének 187/188 oldalán. 354