Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

BAROSS GÁBOR megvalósítandó forgalom eszméjét oly módon támogatja, hogy bérbe adja a pest-zimonyi vasutat az osztrák-magyar vasúttársaságnak, (így az osztrákok gazdaságilag könnyen megfojthatták volna egy kis kerülővel Szerbiát.) Baross jellem volt, nem ment bele. De az is igaz, hogy a hivatalnokait a keleti forgalom irányításában külföldön, — ahol pedig vezető szerep illette meg — szánalmas helyzetbe juttatta. Erről azok az értekezletek tanúskodnak, ahol a Máv. igazgatók résztvettek. Baross Gábor nem használta fel hatalmát egyéni vagyon gyűjtésére. Rokonságát nem telepítette be az állami hivatalokba. Sőt rokonságának annyi szívességet sem tett, mint bárki másnak. Egy alkalommal azt kérte postamester unokatestvére tőle, hogy fiát: Árpádot, mentse meg a 2 havi fogháztól, amit, mint mozdonyvezető egy összeütközésért kapott. Baross azt felelte: „Baross. . . a fogházban is Baross!" És mert Baross, nem akadályozhatom meg. Le is ülte unokaöccse a kiszabott büntetést. Egyetlen, de a legtöbb nagyembert jellemző emberi gyengesége volt: a becsvágy. Minden tőle viruljon, mindent neki köszönjenek, mindenki őt süvegelje! Tetterje óriási volt. Szorgalma féktelen. Tudásban fölötte állott kortársainak. Szerénysége azonban, csak Őfelsége előtt nyilvánult meg, más mindenkitől, mintegy elvárta, hogy nálánál okosabb embert ne ismerjenek, tetteit mindenben szentírásnak fogadják el. Igaz, hogy az ünneplés és magasztalás harmatában alkotott mindent, ami nagy nevét örökre emlékezetessé és megbecsültté tették. Bennünket elsősorban Baross vasút-politikája érdekel. Az út melyen Baross haladt már meg volt építve, részben pedig már meg volt alapozva. Nagynevű elődei voltak az úttörők, kik nem csináltak egyéni kultuszt alkotásaikkal. A vezérkedés dicsszomja nem volt kenyerük. Jöttek, alkottak és elmentek. Tolnay Lajos, Tisza Lajos és elődje Gorove István sőt Tisza Kálmán vasútpolitikája rugalmasabb hatékonyabb volt Barossénál. De azt nem lehet elvitatni Barosstól, hogy meg volt a bátorsága ahhoz, hogy gyökeres reformot léptessen életbe az államvasutak vonalain a csökkenő díjrendszerrel, melyet közönségesen „zóna-díjszabás"-nak szoktunk nevezni. A vasút bel-és külföldi szakértői réges-régen megegyeztek abban, hogy — a pénzügyi érdekek kockáztatása nélkül, — valamilyen gyökeres reformot életbe kel léptetni, csak a kivitel alternatívái között kellett válogatni. Ugyanis egyrészük az árúfogalom reformjának mintájára, a távolsággal csökkenő díjrendszert ajánlotta. A másik részük forgalmi okokból úgynevezett differenciális rendszert, még az 329