Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

A MAGYAR VASUTASSÁ G OKNYOMOZÓ TÖRTÉNELME Mintha csak érzete volna korai halálát, sietett elvégezni egy hosszú emberéletre kimért munkakolosszust. Munkatársai ezt a vágtató iramot legnagyobbrészt nem bírták, vagy ha bírták volna is, tudták, hogy ez a természetellenes rohanás felemészti a legerősebb emberi szervezetet is. Baross önzetlen, igaz magyar volt. Hazáját és nemzetét, önmagánál jobban szerette. Ez a magyarázata annak, hogy sem magát, sem a családját, sem munkatársait nem nézte, amikor a haza és a nemzet érdekei forogtak az elintézés sodrában. A pontosság és lelkiismeretesség már odáig fokozódott benne, 'hogy egyízben midőn a kabinetirodában észrevettek egy alárendelt ügyben, a referens tollában maradt, — nyilván sajtóhibát — és ennek kiigazítására a referenst kérték: Baross személyesen, egy csomó Írással a hóna alatt, mint „referens" ment át, annak az egyetlen szónak helyesbbítésére. Elaprózta magát. Még miniszteri osztálytanácsosnak is megtiltotta, hogy kiválóbb magánfelekkel, idegen polgárokkal és vállalkozókkal tárgyaljanak. Ezeket a szakosztályfőnökök, de legtöbbször Baross személyesen fogadta. Nem szerette a kész írásbeliséget, különösen elvi természtü ügyekben nem. Neki minden ügyet előbb szóban kellett referálni és feldolgozás előtt mindent vele megbeszélni. Még a szakosztályfőnökök is csak a belső ügyekre nézve kaptak kiadmányozási jogkört. Személyi-, különösen a kinevezési-, előléptetési- és jutalmazási ügyekben: a szakosztályvezetőknek, sőt még az államtitkárnak sem engedett semmiféle beleszólást. Bár ez különös, de Baross rendszerével megmagyárazható. Ö ugyanis mindenkit személyesen ismert, — mert hiszen államtitkár korában is, — csak neki referált mindenki. Ezzel a rendszerrel Baross mindenről tudott, viszont a személyi ügyekben gondoskodott arról is, hogy az intimitások informátorait, a miattuk megszidott és tekintélyükben Baross által megtépázott szakosztályvezetők: az előléptetéseknél és jutalmazásoknál érdemök szerint „meg ne jutalmazhassák". A sajtó emberei előtt kitárta szívét és az ajtaját. De aki nem mindenben írta alá Baross rendszerét, annak ügye veszve volt nála. Még a vasúti szállításból is kizárta a neki nem tetsző lapot, sőt megtiltotta, hogy a vasutasok a lapot előfizessék és a vasút területén árusítsák. Ezen a vasutasok úgy segítettek, hogy a cselédjük címére hazajáratták a lapot. A parlamentben e miatt Baross kereszttűzbe került.*) Baross keménykötésű ember volt. Ha a szükség úgy kívánta még Őfelsége előtt is megmondta, ami a szívén feküdt. Tudnunk kell, hogy *) Akit közelebbről érdekel, olvassa el a Magyar Hírlap 1891. X. 22. számát. 326J