Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

II. RÉSZ. Az 1867. évi kiegyezéstől az 1904. évi vasúti sztrájkig

DUNASZENTGYÖRGYI TOLNAY LAJOS valóságos belső titkos tanácsos, a m. kir. államvasutak első elnökigazgatója. fk tiß -M

. merre egykor a szárnyaskerék népe őrt állt az utazó és szállító közönség élete és vagyona felett, amerre döbörögtek a büszke acélparipák: mindenütt igaz szeretettel és hódolattal gondoltak minden idők legnagyobb tudású és legmelegebbszívű Máv. elnökére: Tolnay Lajosra. Húszesztendővel ezelőtt még élt. Ma már alig emlékeznek rá még vasutasok öregebbjei is. A fiatalok pedig talán azt sem tudják, bogy e világon létezett. Több, mint ötven évvel ezelőtt hagyta itt a Mávot, jobban mondva fürészelték el és 3000 forint nyugdíjat „élvezett" az a férfiú, aki a kis állampályából nagy és tekintélyes államvasutakat varázsolt, a magyar nemzetnek pedig egész Európában tisztelt nevet szerzett. Most, amikor működése már a történetitávlatba került, amikor a mellette és ellene nyilatkozók jóslásait, az idő megerősítette, vagy megcáfolta: álljunk meg egy percre és merítsünk tanulságot nagy Tolnay Lajos életéből. Mérnök volt a legjavából. Szavai a magyar szivekre balzsamként hatottak. Mérnök volt, ki élettelen anyagokkal foglalkozott, de az anyag alsóbbrendűségének, a lelket, soha egyetlen percre sem rendelte alá. Mérnök volt, egyszersmind nemes lelkében és megnyilvánulásaiban jogász, ki rendületlen hitt az erkölcs Íratlan törvényeinek isteni eredetében. Megelőzte korát és a legfelsőbb bírói fórumok ama megállapításait, hogy a vasút nem csak üzleti vállalkozás, hanem állami fennállhatásunk szilárd oszlopa, melyet az anyagi és erkölcsi kihasználás korhasztó szúja nem őrölhet meg: állami létünk veszedelme nélkül. 239