Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig (Budapest, 1937)

Miklós Imre: A szerző az olvasóhoz

A MAGYAR VASUTASSÁG OKNYOMOZÓ TÖRTÉNF.LM E el, ha az eredeti kútfők- és forrásmunkákon kívül, még száz esztendőre visszamenőleg, valamennyi politikai napilapot is áttanulmányozza a szerző, vájjon nincs-e bennük a vasutakra és a vasutasságra vonatkozó figyelemre méltó közlemény? Ez pedig azt jelenti: hogy közel félmillió oldal újságot kell végigböngésznie. Mindezenfelül, évtizedeken keresztül megjelent valamennyi vasúti szaklapot. Hivatalos Lapot, körrendeletet és a vasutassággal kapcsolatos bírósági Ítéleteket. De ehhez a rengeteg munkához: kinek van ideje? Tényleges vasutasnak semmi esetre sincs, — mert a levéltárak és múzeumok csak délelőtt állnak a kutatók rendelkezésére. Viszont teljes szolgálati idővel nyugalombavonult vasutas, talál ennél könnyebb «szórakozást» is. A történetírást megelőző kutató munkát «szellemi kubikolásnak» szokás nevezni. A vasutasság múltjának keresése is az: csak sziklás talajon. Arra még talán akadna vállalkozó, aki ingyen kubikolna, de már olyan, aki erre a nagyon nehéz munkára még jelentős összeget is áldozzon, — a tények mutatják: száz esztendőn át egyetlen vállalkozó sem akadt. Ezért volt mindezideig ismeretlen, a vasutasság múltja. De nemcsak a magyar vasutasság múltja pihent ezernyi jeltelen sírjában, hanem ismeretlen még a közlekedési minisztereké is. Sehol sincs egyetlen könyv sem, melyből megny ugtató módon megtudhatnék: mikor, mit alkotott egyik, vagy másik közlekedési miniszter? Mert, amint később látni fogjuk: lexikonok téves közléseit kell helyreigazítani lépten-nyomon. S ha lenne is valami feljegyzés: 20—21 kötetben kell keresgélni utánuk. De kinek van két-három sorozat különféle lexikonja ehhez? A vasutasság történetének megírását még két dolog nehezítette: az irigység és a közöny. (Hál' Istennek, szerény munkám elkészítésében erről nem panaszkodhatom, mert úgy a nm. Minisztérium, mint a Máv. igen tisztelt Vezetősége, a legmelegebb rokonszenvvel mellém állt.) Talán nem érdektelen, ha e tárgyban Széchenyit, a legelső magyar vasutast is meghallgatjuk: «Az emberi nemben lappang, sőt a magyarban éppen nem lappang, de vajmi ocsmányúl kitűnik az irigység és a sültgalambra való étvágy». «Alig van közöttünk ember, ki a másik megaláztatásának ne örülne». «A közrestség nem engedi, hogy a nagyobb részi oly tárgyak körül felvilágosítaná magát, amihez egy-két hónap, egy-két értekezés nem elég, hanem esztendei szorgalmas előmunkálás kell; a nemtelen emberben mélyen fekvő hiúság pedig gátolja, hogv az igazságtalanok sokadalma ott keresse a számtalan hibák gyökerét, ahol azok valódi fészke van, t. i. a saját szánakozásraméltó tudatlanságában s a 2