Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)
Az öntészeti alumíniumötvözetek olvasztástechnológiájának fejlődése
réz és 40% nikkel ötvözete.) Ezeket a termoelemeket 900-1000 °C hőmérsékletig lehet használni, tehát az alumíniumipari mérésekre kiválóan. A termoelemszárak védelmére már a 20. század legelején használták a (repedékeny!) porcelán és az öntöttvas védőcsöveket. A megfelelő olvadékhőmérséklet tartása mellett az alumíniumöntészet talán legfontosabb művelete az olvadék öntés előtti kezelése, nevezetesen a fürdő felületi oxidálódásának megakadályozása, és az olvadékba esetleg már bekerült szilárd oxidszennyezések (főleg A1 2 0 3 ) és légnemű (oldott gázok, ami gyakorlatilag hidrogéngáz) szennyeződések eltávolítása, illetve kiűzése. Ha e műveletek nem történnének meg, akkor a szennyezett olvadékból öntött öntvényekben egyrészt kemény, nemfémes (oxid-) zárványok és másrészt gázhólyagok jelennének meg, amelyek rontják az öntvény minőségét, akár használhatatlanná téve azt. Nincs semmi új a nap alatt! Mint már írtuk, A. Minet az 1897-ben megjelent könyvében az A1 2 0 3 oldására (a ssó salakba való vitelére) alkáli-fluoridokat javasolt ún. folyósítószerként. Ez a javaslat logikus volt, hisz Héroult és Hall olvadt kriolitban (Na 3 AlF„-ban) oldotta fel a timföldet, amely szintén A1 2 0 3 . A kriolit máig is a fő alkotója az alumíniumöntészeti takaró- és tisztítósóknak. W. Borchers 1921-ben megjelent Alumínium c. könyvében ennek ellenére azt írja, hogy az alumínium és ötvözeteinek tégelyben való beolvasztásakor sem folyósítószerre, sem faszénnel való takarásra nincs szükség. A fémet öntés előtt jól át kell keverni, majd kanállal alaposan lesalakolni. Ma már rég nem,ez az elfogadott vélemény! Az alumínium is felvesz gázokat az olvasztáskor, mint minden más fém, ezért nem szabad sem túlhevíteni, sem hosszasan „tűzben" tartani. Később W. Borchers részletesen leírja a lemezhulladékok korabeli feldolgozását tégelyben. Itt már ő is azt javasolja, hogy először alumíniumtömbökből vagy vastagabb lemezhulladékból fürdőt kell képezni a tégelyben, s csak ebbe szabad adagolni a vékony hulladékot. Csak a tégely megtelte után alkalmaz az Alumínium Industrie Ges. (Neuhausen) által gyártott por alakú, de ismeretlen összetételű folyósítószert, amelyet belekevernek a fürdőbe, majd lesalakolnak. Ma is hasonlóképpen dolgozzák fel az alumíniumhulladékokat, csak nem tégelyes, hanem inkább falazott aknás- vagy dobkemencében. Már a 20. század legelején általános gyakorlat volt a nem kívánatos oxid és a hidrogén eltávolítására, de legalábbis mennyiségének csökkentésére az olvadéknak öntés előtti lassú lehűtéssel végbemenő befagyasztása, majd újraolvasztása. (Ugyanis ilyenkor az olvadékban atomosán oldott hidrogén oldhatósága csökkenvén, a gáz buborékok alakjában kiválik és a 2H—>H 2 egyenlet szerint molekulává alakul. Ezek a kis buborékok igen kis fajsúlyuk következtében felfelé szállnak, miközben az oxidzárványokat is magukkal ragadják, s így egyszerre gáztalanítanak és oxidtalanítanak.) E módszer hátránya a lassúsága és szerfölött energiaigényes volta. Ennek ellenére ezt az eljárást olykor még az 1940-es években is alkalmazták. Ennek szelídített változata volt az olvadék pihentetése, amikor az olvadékot olvadáspontja közeli hőmérsékletre hűtötték, és ezen a hőmérsékleten hosszabb-
