Pilissy Lajos: Az alumíniumöntészet fejlődésének története a kezdetektől 1945-ig (Öntödei múzeumi füzetek 19., 2008)

Az öntészeti alumíniumötvözetek olvasztástechnológiájának fejlődése

igen erősen kell hőszigetelni. A szilárd betét adagolása a kemencébe - a jobboldalt látható - ferde padkán történik, melyet a kopás ellen sokszor öntöttvas „téglákkal" védenek. (44. ábra) Az akár több tonnás kemencéket görgőkön mechanikus meghajtással billentik. Az „Y-ötvözet" hőkezelésével kapcsolatban A. H. F. Goederitz említi, hogy ezt az ötvözetet sófiirdős kemencében próbálták hőkezelni, de ez a művelet körülményes, és a hőkezelési technika ez idő tájt az öntödéktől még idegen volt. Ezen nincs is csodálkozni való, mert a sóolvadék A. Zeerleder szerint NaN0

3-nak és KN0

3-nak 54:46 arányú keveréke volt, esetleg 5% kálium-brikromátadalékkal. A nitrátok erős oxidálószerek, így ha a rendszerbe szén, olaj stb. került, felrobbant a sóolvadék. Másrészről, ha a sómaradványokat - különösen az üreges alumíniumöntvények belsejéből - nem oldották ki tökéletesen, akkor a sómaradványok ezt a különben is korrózióra hajlamos ötvözetet erősen korrodálták. A 30-as évek közepétől mégis alkalmazták a sófiirdős kemencéket hőkezelésre, mert a módszernek természetesen nemcsak hátrányai vannak, hanem előnyei is. Az öntvények felmelegítése sóolvadékban lényegesen gyorsabb, mint álló levegőben, egyenletesebb az öntvények hőmérséklete a kemence minden részében, a hőmérséklet-szabályozhatóság ±5 °C. Mindezek elérésére Hultgren 1938-ban kifejlesztette sófiirdős hőkezelő kemencéjét, melynek vázlata a 45. ábrán látható. A kívülről hőszigetelő falazattal ellátott vaskád tartalmazza a sóolvadékot. Az ebbe merülő elektródokon át 5-15 voltos váltakozó áramot vezetnek, melyet egy közbeiktatott transzformátorral biztosítanak. Ezáltal a sóolvadék a fűtőellenállás szerepét tölti be. A só az elektródok között erőteljesen áramlik, az így előálló fürdőmozgás gyorsítja az öntvények felmelegedését és a hőmérséklet gyors kiegyenlítődését. Az öntöttvaskádat a sófürdő erősen korrodálja. Ha a sóolvadék 530 °C fölé hevül, akkor a só bomlik, amit termoelemes hőmérséklet-ellenőrzéssel meg lehet akadályozni. Az öntészeti alumíniumötvözetek olvasztástechnológiájának fejlődése Fontos az ötvözetolvadékok hőmérsékletének ismerete. Az olvasztás, az olvadékkezelés és az öntés hőmérséklete általában nem esik egybe. Az olvadékok hőmérsékletének mérésére kitűnő és egyszerű eszközt adott a kezünkbe Le Chatelier az 1880-as évek vége felé a termoelem felfedezésével. Működése azon alapszik, hogyha két különböző összetételű fémhuzalt egyik végükön összeforrasztanak, (-hegesztenek), és a forrasztási helyet melegítik, akkor a két huzal szabad vége között feszültségkülönbség keletkezik, melynek nagysága a forrasztási hely és a szabad vég hőmérséklete közötti különbségnek a függvénye. A 20. század legelején ez az eszköz a laboratóriumokból már behatolt az üzemi gyakorlatba. Már ekkor ismertek és használatosak voltak a vas-nikkel, de még jobban a vas-konstantán és réz-konstantán termoelemek. (A konstantán 60%