Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)

kelyföldvár - Razboieni-Cetatea, Románia, 1642), sőt több példány mélyen a török uralom alatt álló vidékre, a Duna-Tisza közére is (Csongrád 1632, Nagykőrös 1638, Kiskunhalas, 1643). Munkái nemSzent Lukács evangélista. Részlet Georgius Wierd 1640-ben öntött dobrai (Dobra, Románia) harangjáról. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Részlet Balthazar Herold által 1656-ban Pozsonyban (Bratislava, Szlovákia) öntött homokbödögei harangjáról. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest csak kiváló minőségűek, időt állók voltak (napjainkban a mai Magyarországon 16 van meg belőlük), hanem tetszetősek is. Bár a barokk időkben élt, díszítésekkel nem terhelte túl azokat. Csak a palást felső kerületén, a magát 1640-ig németül, később latinul megnevező feliratot vette körül egy-egy keskeny, liliomos, palmettás vagy leveles koszorú. E harangokon a birtokló egyház neve nem szerepel, tehát ezek is készen lettek véve. A megrendelésre készített harangjait viszont a négy evangélista mellképével díszítette, valamint sokszor a donátort megnevező (többször magyar) felirattal, illetve a címerével. A másik Balthasar Herold. Nürnbergben született 1620-ban. Apja, Georg, ugyancsak jeles harangöntő volt. Már 1644-ben ágyú- és harangöntő lett Bécsben; majd - legkésőbb 1648-ban - átment Pozsonyba. Itt 1654-ig tevékenykedett. Ekkor visszaköltözött Bécsbe, ahol 1657-ben császári ágyúöntői tisztséget nyert el. A pozsonyi műhelyt azonban továbbra sem adta fel; időnként visszatért oda, és váltakozva hol Bécsben, hol Pozsonyban folytatta a mesterségét. 1683ban halt meg a törökök ostromolta Bécsben. Szállított az országnak mind a Dunától északra, mind a délre fekvő vidékére, de került a harangjaiból a törökök birtokolta területre is (Sárkeresztúr, 1659). A pozsonyi Szent Márton koronázó főtemplom tornyában van egy 1670-ben öntött, kb. 1800 kg súlyú harangja, amelynek egyik oldalát Szent Márton, a másikat Szűz Mária domborműve díszíti PATRONA HUNGÁRIÁÉ felirattal. Wierddel ellentétben Herold dús, barokkos, leveles, kagylós mintájú sávokkal díszítette harangjait. Erdélyben a 17. században töretlenül működtek a harangöntők; Brassóban például a Neidel család tagjai. A városi mesterek által öntött, szép kivitelű harangok mellett készültek azonNépi ezermester által öntött harang. 1607 vagy 1670. Csecse, rk. templom ban silány minőségűek is. Egy csoportjuk általában az egykori magyar-török határ környékén (a mai magyar-szlovák határ vidékén) található (Mátraverebély, 1605, Bekölce, 1665, Tard, 1670 stb). Közös jellemzőik: kis méretűek (átmérőjük 23-38 cm), durva kivitelűek, alakjuk fordított virágcserépre emlékeztet, díszítetlenek, magyar feliratukban szerepel az őket birtokló falu neve, de hiányzik az öntőé (tehát megrendelésre készültek), a szavak gyakran rövidítettek, a betűk silányul megformáltak és eléggé rendezetlenül helyezkednek el. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a határterületen, harangöntő műhelyekkel rendelkező városoktól távol fekvő falvak, amelyek szegénységükben talán nem is tudták volna megfizetni a mestereket, minthogy a mindennapi életük ritmusát irányító harangra szükségük volt, szükségmegoldáshoz folyamodva egyszerű, de ügyes falusi ezermesterekkel készíttettek egyet-egy maguknak.