Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)

A Felvidéken a városi német mesterek mellett a nevük alapján (Petko, Motko, Kupec) szlovák harangöntők is tevékenykedtek. Az előbbi kettő lakóhelyét nem ismerjük, míg az utóbbi családnak tagjai három generáción át a Liptó megyei Németlipcséről (Partizanská Lupca, Szlovákia) valók voltak. Nem bír ugyan különösebb jelentőséggel, mégis megemlítjük, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejedelem mind a székhelyén, Gyulafehérvárott (Alba Iulia, Románia), mind a magyarországi lakóhelyén, Sárospatakon ágyúöntőműhelyt állíttatott fel, amelyekben néhány harangot is öntetett, megajándékozva velük kedvenc városait. Előbbi helyen készült például 1636-ban Debrecen számára, a Rakamaznál 1630-ban zsákmányolt császári ágyúkból öntött, kb. 6000 font (3400 kg) súlyú „öreg Rákóczi" (átöntötték 1873ban), az utóbbin többek között 1642-ben Sárospatak számára a 2091 fontos (1171 kg) „csonka" (átöntötték 1782-ban). Ezeken nem is egy bibliai idézet volt található, többek között a fejeledelem jelmondata: NON EST VOLENTIS NEQUE CURRENTIS SED MISERANTIS DEI (Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené). Harangkorona emberfej díszítésű fülei. Részlet Matthias Ulrich 1668-ban Eperjesen öntött harangjáról. Hejce, rk. templom A fejedelem ezen szokását az utódai is megtartották. így menye, Báthori Zsófia 1677-ben a munkácsi (Mukacseve, Ukrajna) katolikusok számára, unokája I. Rákóczi Ferenc 1667-ben Regécnek, dédunokája, II. Rákóczi Ferenc 1705-ben az egri ferenceseknek adományozott egyegy harangot. Illetve utóbbi 1704-ben Miskolcnak harangöntés céljára egy 1100 font (610 kg) súlyú ágyút juttatott. Az ország török uralom alatti részének 1683 és 1699 közötti felszabadítása a harangöntő ipar számára bő piacot teremtett. A visszafoglalt városokba rövid idő alatt visszatért az élet; a feléledt egyházaknak szükségük volt harangra. Még ki sem takarodtak mindenünnen a törökök, máris megjelentek az öntőmesterek. Szigetvár 1688-ban még a birtokukban volt, amikor Pécsett Michael Weingarten már harangot öntött a városnak a pestistől való megszabadulás emlékére frissen épített Havihegyi kápolna számára. Budán is működött már négy évvel a város visszavételét (1686) követően a Salzburgból áttelepült Johann Nuspickher, aki 1697-ben a pesti városháza számára öntött egy 82 cm átmérőjű pompás harangot. Ez ma is egyike a legszebben kivitelezett példányoknak hazánkban. Ugyanebben az időben - bár működtek Kassán harangöntők - az ország északkeleti megyéit lengyel vándormesterek is felkeresték. Ilyen volt Johannes Schmox, aki az 1678-ban Beregdéda (Gidove, Ukrajna) számára öntött harangon „cracoviensis"-nek (krakkóinak) nevezte meg magát, vagy Podolinszky György,

7 aki 1704-ben a Rákóczi által adományozott ágyúból öntött harangot Miskolc számára. A felszabadító háborúk, majd a hamarosan bekövetkezett Rákóczi-szabadságharc fegyverzaja elültével a pusztává vált területek újrabenépesítése, a romlásnak indult templomok felújítása, újak építése és ebből kifolyólag a harangállomány reAz első budai harangöntő, Johann Nuspickher által a pesti városháza számára 1697ben öntött harang. Budapesti Történeti Múzeum Joseph Steinstock budai mester évszám nélküli harangja. 18. század második negyede. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest