Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)

GERHARD HOFFS Mai harangtájkép a kölni érsekség területén A kölni dóm új Szt. Józsefharangja. 1990. Eifel-i öntöde Dom Köln, Neue St. Josefsglocke. GuRjalír 1990. Eifeler Glockengiesserei. H. A. Mark B

ár a 20. században a kölni érsekség területén a harangállományt kétszer is megtizedelték a rekvirálásokkal, 1917ben és 1941-ben (kb. 46%, illetve 73%-os veszteséget okozva), az évezred végére olyan harangállományra utalhatunk, amilyent az előző évszázadok nem tudtak felmutatni. Az elkövetkező évszázadban a legrégibb, még működő bronzharangok 1000 évesek lesznek. Mindmáig az összes stíluskorszak, mégha igen erősen redukáltan is, de megtalálható, így lehetővé válik tíz évszázad harangügyeit teljes mértékben áttekinteni. Kiknek a nevéhez fűződik a kölni érsekség területén ezen évszázadok folyamán a harangállomány kialakulása? A helyi és regionális német harangöntők mellett 1648-ig a Római Szent Birodalom Német Nemzetéhez tartozó holland és lotharingiai öntők is, mint birodalmi rómaiak tevékenykedtek itt. Az eredetileg lotharingiai és holland mesterek által Németországban alapított harangöntödék (pl. a Petit, Gescherben) az idők során „elnémetesedtek", vagy hazaiak vették át ezeket és működtették tovább úgy, hogy a legtöbb harang mégis német öntőktől származik. Mégis bizonyos nemzetköziség ebben is túlsúlyban volt. A mintául szolgáló gótikus kehelybordát különösen a 13-tól a 16. századig használták. A 19. század óta, de különösen a II. világhárorú után, ehhez tapasztalati értékeket kapcsoltak. Ezáltal a német harangoknál a harangkonstrukciók olyan minőségi szintjét érte el, amely figyelemre méltó. Az I. és a II. világháború után széleskörűen alkalmazott pótanyagok ma már semmilyen szerepet nem játszanak. Sok egyházközség kétszer is elvesztette bronzharangjait, ezért ezek érthető módon, akkor nem beolvasztandó acélból sőt kéregöntésű vasból öntött harangokat helyeztek előtérbe. Sokat időközben már bronzharanggal cseréltek fel. Hogy még a bochumi acélharangok élettartama sem korlátlan, arra a rozsdásodó példányok utalnak. A rozsdás acélharangok rozsdátlanítása és újrafestése nem bizonyult hatékonynak, mivel az öntvény felülete erősen rongálódik és a harang hangja tompult. Végülis ilyen esetben csak a bronzharanggal való kicserélés segít. Ennek ellenére vannak értékes, jó karbanlévő és megőrzésre méltó acélharangok is. A kölni érsekség területén vannak máig működőén „kölcsönharangok" is a korábbi kelet-német területekről, ezeket fel lehet ismerni az ún. vezető-folyó-számokról. Ezek révén egy kis kulturális örökség tért vissza ezek eredetét illetően, amennyiben a 12. és 13. századi rajnai elődök a német keleti területek számára is öntöttek harangot. A harangegyüttesek diszpozíciója esetében fejlődés is megfigyelhető. Diatonikus, különösen a do-re-mi-fa „rajnai motívum" a melodikus és harmonikus hangzási motívumok részesülnek előnyben. A „Beiern" nevű különleges harangozási módot a Rajna vidékén még mindig használják. Ezzel liturgiái melódiák magyarázhatók meg, de ünnepnapokat is nagyobb hangsúllyal lehet jelezni. A mechanikus „Beiern" mellett egyre gyakrabban az automatikus „Beiern"-t vezetik be. A kölni érsekség területén a harangállomány mai állapota főleg a háború utáni fázisban alakult ki. Ezt összességében mintaértékűnek lehet mondani.