Patay Pál: Harangöntés Magyarországon (Öntödei múzeumi füzetek 15., 2005)
DR. VALTER ILONA A polihisztor Rómer Flóris R ómer Flóris, aki biológus, természetbúvár, numizmata, epigráfus, heraldikus, művészettörténész volt egy személyben, de őbenne tiszteljük a műemlékvédelem és a magyar régészet megalapítóját is, 1815. április 12-én született Pozsonyban. Bencés szerzetessé 1838-ban szentelték, ezután a győri bencés gimnáziumban tanított. Fegyverrel a kezében vett részt az 1848/49-es szabadságharcban, melynek bukása után 8 év várfogságra ítélték. Amnesztiával szabadult 1854-ben. Ezután újra Győrben tanított, és már itt megkezdte a később az egész országra kiterjedő művészettörténeti és régészeti felfedező útjait. 1860-ban jelent meg első nagy műve: „A Bakony természetrajzi és régészeti vázlata" címen, mellyel akadémiai levelező tagságot nyert és Pestre költözött, az Akadémia Kézirattárának felügyelőjeként. 1862-68 között a pesti Királyi Főgimnázium igazgatójaként természetrajzot tanított, majd kinevezték az egyetemen a régiségtan nyilvános rendes tanárává. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban létrehozta az Archeológiai Bizottságot. Az alapító tagok között találjuk Ipolyi Arnoldot, Henszlmann Imrét és Rómer Flórist, aki 1863-tól 10 éven át a Bizottság titkára volt. Számos jelentős kiadvány létrehozása, gondozása fűződik nevéhez. A Bizottság tagjai - élükön Rómer Flórissal és Henszlmann Imrével - fáradhatatlanul járták az országot, „archeológiai kirándulásokat" tettek. 1869-ben Rómer Flórist a Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé nevezték ki. Kilencévi működése alatt a régiségtár többet gyarapodott, mint az elmúlt évtizedekben együttvéve. Ezekhez az évekhez kapcsolódnak nagy nemzetközi sikerei, előadások tartásában, kiállítások rendezésében. 1871-től az Akadémia rendes tagjává választották. Egymás után jelentek meg ma is használatos könyvei /"Régi falképek Magyarországon", „Román és átmenetkorú építmények hazánk területén" - stb./, és számos tanulmánya, amelyekben „archeológiai utazásainak" tapasztalatait közzétette. 1875-ben a szentszék feloldozta szerzetesi fogadalmát. Világi papként nagyváradi kanonok lett és 1877-ben Nagyváradra költözött. Békés, dolgos évek után itt halt meg 1889. május 18-án. A nagyváradi Római Katolikus Székesegyház kriptájában nyugszik. Páratlanul gazdag, mozgalmas, ember feletti munkával teli életút bontakozik ki előttünk, amikor életútját áttekintjük. Alapos nyelvi, történeti, forráskritikai, paleográfiai és természettudományi felkészítést kapott, de érdekelte a néprajztudomány is. Mégis a régészet tudomáRómer Flóris Ferenc (1815-1889) nya tartja őt alapító atyjának. Foglalkozott epigráfiával ("Magyar Nemzeti Múzeum feliratos emlékei" c. monográfia"), művészettörténettel, műemlékvédelemmel. A hazai múlt műemlékeinek felkutatását, történeti és művészeti jellemzőinek gyűjtését és rögzítését fontos feladatának tekintettel. Az utazásain látottakat bőrkötésű noteszeiben (jegyzetfüzetek) rajzokkal, szöveges magyarázatokkal azonnal megörökítette. A füzetek tartalmazzák az összes általa talált római vagy más korú feliratos kőemlékek szövegét, sok helyen az említett templom vagy vár alaprajzát, az ősrégészeti lelőhelyek térképét, adomákat, műemléki, növénytani és kőzettani leírásokat. Hazánk egész harangállománya jóformán hiánytalanul, leltárszerű pontos leírásban megtalálható. E harangok nagy része az első világháború alatt beolvasztásra került. A jegyzőkönyvek tömérdek mesternevet tartalmaznak, közli a harangok feliratait és mesteri rajzokat láthatunk róluk. Sokat segíthetnek a harangokkal foglalkozó kutatóknak. A 46 jegyzetfüzetből az I. kötetnek készült el 1999-ben az eredeti szöveggel és annak átiratával, jegyzetekkel ellátott kiadása, melynek folytatása igen szükséges lenne.
