Pusztai László: A munkácsi vasöntöde jelentősége (Öntödei múzeumi füzetek 14., 2005)

Az oklevelek másik csoportját az ún. bérlisták (Lohn-Tariff) alkotják, amelyekből ugyancsak kikövetkeztethető az évente öntött darabok száma, azzal a többlettel, hogy a kimutatások tartalmazzák az egyes öntvények anyagráfordításának költségeit is, valamint az öntők, formázok és egyéb segédszemélyzet bérét, továbbá az értékesítésből származó hasznot. Külön csoportba sorolhatók azok az okmányok, amelyek a munkákkal kapcsolatos feladatokat rögzítik, valamint az egyes mesterekkel kötött szerződéseket, továbbá az idegen mesterek ajánlkozásait, a kül- és belföldi vasgyárakkal kiépített kapcsolatokat, a számtartói és gyárigazgatói jelentéseket, a beruházásokat szorgalmazó javaslatokat és a tanulmányutakról szóló jelentéseket tartalmazzák. Önálló, de korántsem érdektelen csoportot alkotnak azok az akták, melyek a hazai és bécsi iparkiállításokhoz kapcsolódnak. Közülük is legérdekesebbek és a tudománytörténet számára legfontosabbak azok, amelyek a gyárnak az 1843-as pesti iparkiállításon való sikeres szereplését követő, ahhoz kapcsolódó megyei ünnepségsorozat eseményeiről, továbbá a Schönbornok bécsi gazdasági központjából érkező véleményekről tudósítanak bennünket. Sokatmondó adatokat szolgáltatnak mindezeken túl a gyár munkásait és kiszolgáló személyzetét felsoroló Status Personalisok. Ezekből megtudhatók az eddig teljesen ismeretlen, de éppen a műöntészet felől közelítő kutatások számára korántsem érdektelen mintakészítő asztalosok, formázok, öntőmesterek nevei, akik a munkácsi vasgyár méltán híres műöntészetének megalapozói és felvirágoztatói voltak. Pontosan meghatározható volt ezen iratokból a korábbiakban csupán vezetéknevéről ismert Valentin Willaschek, a gyár első szobrász-modellőrje Munkácsra kerülésének 1834-es, valamint Schossel András szobrászművész munkába állásának 1848-as dátuma is. Kutatásaim során arra törekedtem, hogy a Munkácson készült művészi vasöntvényekről biztos adatok alapján egy hiteles gyártmányskálát állítsak össze. Számos műöntvényt ismertem, amelyeket plasztikailag és stiláris szempontból igen jelentősnek és fontosnak tartottam, de mivel gyári jelzésük nem volt, s hiteles okleveles adatok sem álltak rendelkezésemre, nem mertem a Munkácson öntött művészi termékekhez sorolni. Ebben a munkában volt nagy segítségemre a levéltári anyag, amelyet röviden a következőkben adok közre. Annak ellenére, hogy a 19. század első évtizedeiben nincs vagy nem számottevő a munkácsi műöntészet, az 1820. évi végelszámolás 18-féle műöntvényt sorol fel, közöttük feszületeket, gyertyatartókat, óraállvá-